Folyton a régi címükön keresi őket, erre hivatkozva venné el a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását a számvevőszék

2018. december 14., 11:47

Szerző:

Bukhatja az állami támogatását, vagyis lényegében a megszűnés szélére kerülhet két ellenzéki párt, a Momentum és a Párbeszéd. Az Index információi szerint ugyanis az Állami Számvevőszék (ÁSZ) olyan jelentéstervezetet küldött a két pártnak, amely szerint nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével. Az ÁSZ arra hivatkozik, hogy az ellenőrei több alkalommal sem jutottak be a két párt bejelentett székhelyére.

A Momentum esetében a számvevőszk szerint „a költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható, mert a párt nem bocsátott az ellenőrök részére adatokat, így a közreműködési kötelezettségét nem teljesítette”.

Csakhogy a Momentum közlése szerint a párt október 7-én elköltözött a bírósági nyilvantartásban szereplő székhelyéről, a Rózsa utcából egy Múzeum körúti irodába. A pártigazgató erről tájékoztatta is az ÁSZ-t, azonban a székhelyváltást a bíróság még nem jegyezte be a nyilvántartásba.

A székhelyáthelyezés mellett a Momentum – Fekete-Győr András pártelnök állítása szerint – többször jelezte, hogy leadnák a kért adatokat, ám az ÁSZ nem válaszolt nekik, milyen csatornán, hogyan tehetik meg.

A Párbeszédnél szintén a székhelyváltoztatás okozta a problémát. Az ÁSZ a Párbeszéd esetében is amiatt állapította meg a szabályszerűtlen kampánypénz-felhasználást, mert nem tudta elérni a pártot. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója azt mondta, hogy annyiban előbbre vannak a Momentumnál, hogy az új székhelyet azóta bejegyezték a bíróságon, és a héten a bejegyző határozattal együtt eljuttattnak az ÁSZ-nak minden elszámolást.

Mindezek alapján megállapítható, hogy 2018-ban az Állami Számvevőszékel sem e-mailben, sem telefonon nem lehet kommunikálni, és ha a bíróság hónapok alatt képtelen bejegyezni egy székhelyváltást, akkor sem képesek az ellenőreik más helyszínen megtekinteni a pártok könyvelését.

Emlékezetes, hogy egy ellenzéki pártot már pénzügyileg kivégzett az ÁSZ. Még az országgyűlési választás előtt szabtak ki összesen 662 millió forintos büntetést a Jobbikra tiltott párttámogatásra való hivatkozással. Ugyanakkor a Fideszt és a KDNP-t csak a választás után ellenőrizte a volt Fidesz-képviselő, Domokos László által vezetett ÁSZ.

Domokos László
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.