Debrecen fideszes polgármestere szerint rendben van, hogy Budapest kevesebb fejlesztési pénzt kap

2020. január 16., 13:23

Szerző:

Miért van az, hogy amikor Budapest a balliberális politikai erők kezébe kerül, azonnal elkezdik kiélezni a főváros-vidék ellentétet? – tette fel a kérdést Papp László, Debrecen fideszes polgármestere Facebook-oldalán.

A kormánypárti politikus bejegyzésében azokra a sajtóhírekre reagált, miszerint az Orbán-kormány arra készül, hogy minden uniós fejlesztési forrást elvonjon Budapesttől 2021–2027 között.

„Az elmúlt évtizedben egységesen fejlődött az ország: Budapest is és a vidék is. A kormány az EU-irányelvei alapján úgy osztotta szét az erőforrásokat, hogy a kevésbé fejlett régiók, így az Észak-Alföld többet, a fejlettebbek kevesebbet kaptak. De ez így normális. Nem is volt az elmúlt években konfliktus a vidéki nagyvárosok és a főváros között. Ehhez képest az új fővárosi vezetés már azon ügyeskedik, hogyan lehetne az ellentétek szításával lehúzni a vidéket”

– jegyezte meg Papp László. Hozzátette, hogy Budapest fejlettsége az EU-átlag fölött van, Kelet- és Észak-Magyarországé pedig minden kimutatás szerint alatta, a fejlesztési forrásokat pedig ezeknek a különbségeknek a megszüntetésére kell fordítani. Úgy véli, a fővárosi vezetés vidéki Magyarországért való aggodalma is csak Budapestről szól.

Hétfőn a Népszava írt az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyik prezentációjáról, amely arról szól, hogy Magyarország milyen rendszerben használná fel a következő uniós költségvetési időszak operatív programjainak támogatásait. Az új struktúrának – azon túl, hogy Debrecenen kívül a legtöbb nagyvárost hátrányosan érintené – Budapest lenne a legnagyobb vesztese.

Az atv.hu kérdésére Palkovics László minisztériuma előhúzott egy 2019. december 10-i keltezésű prezentációt, amelynek a 8. oldalán Budapest általánosságban a prioritások között szerepel öt fejlesztési pillér egyikeként.

Jávor Benedek volt EP-képviselő, Budapest brüsszeli nagykövete viszont nyilvánosságra hozta a prezentációt. Ebben a főváros mindössze egy pontként szerepel a listán, annak a megjelelése nélkül, hogy az EU-s támogatás mekkora hányadát kapná.

A dokumentum egyik szépséghibája az, hogy miközben olyan megyéket, mint Somogy, Heves és Nógrád nagy része, illetve olyan régiókat, mint a Dél-Alföld, a prezentáció nem említ fejlesztést kívánó területként, miközben a Balaton környéke, a Fertő-tó környéke és a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség ilyenként van rajta. Jávor Benedek gyanúja szerint az Orbán-kormány a kedvenc projektjeinek és a kegyenceinek akar kedvezni, miközben az ellenzéki vezetésű nagyvárosok eleshetnek az EU-s támogatásoktól.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.