Újabb kilenc évre a Fidesz emberei töltik meg a Médiatanácsot

2019. december 10., 13:35

Szerző:

A kormánypárti többség kedden 134 szavazattal megválasztotta a Médiatanács új tagjait: Hankiss Ágnest, Budai Lászlót, Meszleny Lászlót és Szadai Károlyt. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz újabb 9 évre kizárólag a saját embereivel tölti fel a legnagyobb hatalmú médiaügyi döntéshozó fórumot – írja a 444.

A Médiatanács dönt a frekvenciapályázatokról, döntő szerepe van a közmédia vezetőinek kiválasztásában, illetve felügyeli a médiát annak érdekében hogy „biztosítsa a demokratikus nyilvánosság működését”.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A tanácsot 2010-ben hozta létre a Fidesz. Elnökét és négy tagját kilenc évre választja meg a parlament, a nagyobbik kormánypárt egyelőre KDNP-s tagot sem engedett be. Az elnök továbbra is Karas Mónika, az ő megbízatása 2022-ig szól.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.