Belopta a Fidesz a lex Simonkát a Btk.-ba: alig lehet majd bizonyítani, hogy bűnszervezetben követtek el bűntettet

2019. július 18., 12:41

Szerző:

A 2020. évi költségvetési törvény sorai között rejtette el a Büntető törvénykönyv (Btk.) egy fontos módosítását a Fidesz-KDNP – szúrta ki a Népszava.

A módosítást a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények megállapítására vonatkozik, amibe olyan szempontokat illesztettek, amelyek szigorítanak a bűnszervezet megállapításán.

A módosítást kedvezhet a mentelmi jogától már megfosztott Simonka György fideszes országgyűlési képviselőnek is, aki ellen pont bűnszervezetben elkövetett csalás miatt zajlik eljárás.

A módosításig a bűnszervezet megállapításához elegendő volt, hogy három személy legalább két, minimálisan ötévi szabadságvesztéssel járó bűncselekményt követ el fél-egy év alatt. Az új jogszabály szerint azonban meg kell állapítani a bűnszervezet tagjai közötti alá-fölérendeltségi viszonyt, valamint hogy azt konspiratív módon szervezték.

A probléma a hierarchia megállapításában a kisebb gond, azt viszont rendkívül nehéz lehet bizonyítani, hogy a tagok valóban konspiratív módon, jól megfontoltan működtették a bűnszervezetet.

A bűnszervezet megállapítása azért fontos, mert

  • a maximális büntetés duplája is kiszabható
  • nem lehet felfüggesztett szabadságvesztést kiszabni
  • illetve kizárt a feltételes szabadlábra helyezés.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.