Szálasi Ferenc fotójával támadta be Karácsony Gergelyt a budapesti Fidesz, de később Láng Zsolt fényképére cserélték

2020. június 17., 13:11

Szerző:

Roppant kínos kép jelent meg a Fidesz Budapest nevű Facebook-oldalon, amit feltehetően a párt fővárosi szervezete kezel. A képet gyorsan le is töröltek. A párt eredetileg a Lánchíd felújítása miatt kezdte ki a főpolgármestert, mégpedig egy Láng Zsolt-féle nyilatkozattal. A fideszes politikust idézik, aki a Hír Tv-ben azt mondta, 

„a Lánchíd felújításába nem kell belehalni, elég lenne elkezdeni dolgozni”. A felújítás halaszthatatlan, a források rendelkezésre állnak, mégis azt látjuk, hogy Karácsony Gergely munka helyett csak kifogásokat keres és a kormányra mutogat"- írták még a bejegyzésben.

A poszt szövege mellett azonban egy fotó van, amin Karácsony Gergely áll, de az eredeti kép valójában Szálasi Ferencet ábrázolja.

 

A kép eredetije még 1946-ban készült, ahogy Szálasi Ferenc a Lánchíd romjainál áll. Később a fotót cserélte ugyan a fővárosi Fidesz, de mi megmutatjuk az eredeti képpel együtt.

Időközben Karácsony Gergely is reagált a mémre. Mint írja, „a budapesti Fidesz szerint lehet a háborús pusztítással, a nyilasterrorral viccelődni. Szerintem nem lehet. A

budapesti Fidesz szerint belefér, ha emberek ezreinek meggyilkolását, emberek millióinak szenvedését szimbolizáló fotót használják a politikai ellenfeleket lejáratni akaró kommunikációban.”

Megjegyzi, „ez a tiltakozás akkor is megszületett volna, felháborodásom akkor is jogos lenne, ha bárki mást, bármely politikai, közéleti szereplőt ért volna ilyen aljas inszinuáció.”


444.hu megkérdezte az oldal adminját, aki a következőket írta vissza a portálnak:

"A mémet úgy kaptuk, sajnos az oldal szerkesztője nem észlelte a téves tartalmat!

Önnek köszönjük az észrevételt, a képet pedig azonnal cseréltük. Természetesen nem állt szándékunkban senkit sem megsérteni!”