A Fidesz jelöltje nyerte a borsodi időközi választást, marad a kétharmad

2020. október 11., 21:14

Szerző:

A szavazatok 99,09 százalékának feldologozottsága alapján a Fidesz-KDNP jelöltje, Koncz Zsófia nyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben tartott időközi országgyűlési választást.

Koncz Zsófia 50.87 százalékot szerzett, a jobbikos – a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd által támogatott – Bíró László 45.9 százalékot kapott.

A különbség ennél az állásnál több mint 1700 szavazat. 

A független Tóth Ádám 2,23, az ugyancsak független Váradi Gábor 0,76, a Demokrata Párt jelöltjeként induló Sóváriné Bukta Erika pedig 0,24 százaléknyi voksot gyújtött be. 

Az időközi választást azért kellett megtartani, mert július 10-én motorbalesetben elhunyt a fideszes Koncz Ferenc, a körzet korábbi képviselője. Halála után a párt a lányát indította a megüresedett országgyűlési helyért.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.