Feleslegesnek tartja a Fidesz a kurdok elleni török offenzíva uniós elítélését

2019. november 18. 12:33 - szerző: 168 Óra

Az Európai Parlament nagy többséggel fogadta el október 24-én Törökország szíriai katonai offenzíváját, amelyet az ott élő kurdok állásai ellen indítottak. A nemzetközi felháborodás oka az volt, hogy miközben a kurdok több ezer harcosa életét adta az Iszlám Állam elleni harcban, az Egyesült Államok szíriai kivonulásával tálcán kínálták fel a kurdokat a velük ellenséges törököknek.

Az EP állásfoglalását a fideszes képviselők is támogatták, dacára annak, hogy az Orbán-kormány korábban még vétót is emelt a közös EU-s állásfoglalás ellen, illetve szoros kapcsolatot ápol Orbán Viktor Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő ennek a „pávatáncnak” szeretett volna véget vetni, ezért kezdeményezésére az MSZP az európai parlamenti állásfoglalással megegyező szöveggel a magyar Országgyűlésnek is beterjesztette politikai nyilatkozati javaslatként.

Fotó: MTI/AP/Ahmad Baderkhan

Az Országgyűlés külügyi bizottsága hétfőn tárgyalta a javaslat tárgysorozatba vételét, ami a parlamenti szavazás előfeltétele. Az ülésen megjelent Ujhelyi István a Facebookon arról számolt be, hogy a bizottságban a vita személyeskedésig fajult a Fidesz és az ellenzék között.

Végül a fideszes képviselők tartózkodtak a tárgysorozatba vételtől.

„Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök kénytelen volt elismerni, hogy pártja egyetért az EP-ben is elfogadott és most a magyar Országgyűlésnek is benyújtott dokumentum tartalmával, annak megerősítő elfogadását azonban feleslegesnek tartják, ezért tartózkodtak”

– írta Ujhelyi István, hozzátéve, hogy ezzel a Fidesz saját magából itthon, illetve az EP-képviselőiből is hülyét csinált.