Fidesz: Karácsony Gergely durván korlátozná a fővárosi képviselők demokratikus jogait

2020. január 27. 16:41 - szerző: MTI

A Fidesz szerint Karácsony Gergely durván korlátozná a fővárosi képviselők demokratikus jogait. Láng Zsolt frakcióvezető a fővárosi közgyűlés szervezeti és működési szabályzata (szmsz) módosításának visszavonására szólította fel a főpolgármestert.

Értékelése szerint a javaslat több olyan változtatást tartalmaz, amely mindenről szól, csak nem a demokratikus, átlátható működéséről, és felborítja a demokratikus normákat. Ezért azt kérik, a főpolgármester vonja vissza azt, és egyeztessenek egy mindenki számára elfogadható változatról.

Mint kifejtette, a mostani ülésezési rend szerint hétfő éjfélig kapják meg az előterjesztéseket, ezután kedd délig lenne lehetőségük a módosítások megfogalmazására, kivéve a főpolgármestert, aki bármeddig benyújthat módosító javaslatot.

„Ez sérti az egyenjogúságot” – állítja a fideszes politikus.

Emellett már máskor is előfordult, hogy az ülésen szembesültek napirendi javaslatokkal, az ilyenekkel kapcsolatban az új szmsz szerint nem nyújthatnának be módosító javaslatot – mondta Láng Zsolt.

Bírálta azt is, hogy csak akkor lehetne megvitatni a főpolgármester javaslataihoz benyújtott módosításokat, ha azokat maga a főpolgármester támogatja. A fideszes politikus emellett kifogásolta, hogy ha kétszer nem sikerül döntést hozni a főpolgármester által előterjesztett ügyben, akkor a főpolgármester személyesen dönthet a kérdésben.

Ez a változtatás is azt feltételezi, hogy bár többsége van a közgyűlésben a szivárványkoalíciónak, Karácsony Gergely mégsem bízik a saját csapatában, és meg szeretné őket regulázni, hogy ha nem működnek vele együtt, akkor meghozza a döntést ő maga - jegyezte meg.

Láng Zsolt szinte értelmezhetetlennek" nevezte, hogy a főpolgármester az összes fővárosi céggel kapcsolatos kérdést magához vonná.