Közveszéllyel való fenyegetés miatt feljelentést tennének a lakók, miután kitelepítették őket

2019. szeptember 19. 18:35 - szerző: 168 Óra

Továbbra sem engedik vissza a bérlőket a fertőrákosi öbölben álló cölöpházakhoz a Sopron–Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTF Zrt.) munkatársai, akik a vízben talált világháborús bombákra hivatkozva zárták le a mólókat hétfőn délután – értesült lapunk helyi civilektől.

Fotó: Pinterest

Ahogy arról az Alfahír nyomán korábban beszámoltunk, annak ellenére, hogy a bombákat a Magyar Honvédség tűzszerészeinek kellene semlegesítenie, őket még csak nem is értesítette az állami cég. A területen a SFTF Zrt. tervez milliárdos költségvetésű fejlesztéseket, aminek részeként szállodák, parkolók, vitorláskikötők és új strand építése, részben a jelenleg ott álló cölöpházak területén, amelyek magántulajdonban vannak.

A Fertő-tó Barátai civil szervezet nevében Joób Márk e-mailben arról tájékoztatta lapunkat, hogy bár önmagában a fentebb említett körülmények is kétségessé teszik, hogy valóban okkal tiltották ki a lakókat és bérlőket, gyanús körülmény, hogy

  • a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján nem található hajózási zárlatról szóló információ az öbölben;
  • a szabályokkal szemben nem jelölik bóják a bomba helyét;
  • június 6-tól két héten át vizsgálták szonárral a medret a fejlesztéseket megelőző előzetes vizsgálat miatt, akkor semmit sem találtak

A civilek azt írják, fontolóra veszik, hogy közveszéllyel való fenyegetés miatt feljelentést tegyenek a hatóságoknál.

Levelükben a civilek megjegyzik, hogy az állami fejlesztések miatt épp a jövő héten akartak fórumot tartani a vízitelep területén. A civilek szerint a fejlesztések ellen tiltakozók életét többször is megkeserítették már: volt, hogy a szemétszállítást állították le bejelentés nélkül, volt, hogy a vízszolgáltatást állították le minden indoklást mellőzve.

„Mind természetvédelmi, mind tájképi szempontból aggályos a tervezett beruházás néhány központi eleme: a vízpartra tervezett száz szobás szálloda, a nagyon hosszú, összefüggő apartmanház-sor és az ezer csónak- és hajóhelyet meghaladó összkapacitású kikötők.”