Áder János magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát

2020. február 14., 15:21

Szerző:

A magyar államfő négyszemközti audienciára volt hivatalos Ferenc pápához. Az útra felesége, Herczegh Anita is elkísérte Ádert.

A közmédiának nyilatkozva a köztársasági elnök elmondta: azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a Szentatyát, jöjjön el és vegyen részt a szeptember 13-20. között megrendezendő eukarisztikus világkongresszuson.

Az államfő érvei között szerepelt, hogy 100 éve vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, és 30 esztendővel ezelőtt újították azt meg. Kitért arra is, hogy 25 éve nem járt katolikus egyházfő Magyarországon, utoljára Szent II. János Pál pápa látogatta meg hazánkat 1996-ban. Áder János kiemelte a találkozón, hogy Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása rendkívül sikeres volt a hívek körében, és biztos, hogy

hasonló szeretettel fogadnák a magyarországi hívek is.

A köztársasági elnök megerősítette a meghívást Pietro Parolin szentszéki államtitkárnál történt megbeszélésén is. A bíboros a találkozó úgy fogalmazott, hogy nagy megtiszteltetés lenne számára, ha elkísérhetné a Szentatyát budapesti útjára – mondta.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.