Visszatöltötték a vizet a félmilliárdból létrehozott, majd elszivárgott zalakarosi termáltó helyére

2019. augusztus 20. 13:45 - szerző: 168 Óra/MTI

Tavaly májusban jelentette be a Zalakaros Termáltó és Ökopark, hogy a zalakarosi termáltó vízelvezető rendszerének meghibásodása miatt elszivárgott hajnalban a tóban lévő víz. Az MTI-ben megjelent képek szerint kijavították a hibát, és megkezdték a meder feltöltését. A fényképek szerint a termáltó tanösvényén már vidáman sétálgató turistákat is lehet látni.

Fotó: MTI/Varga György

Novák Ferenc, a város fideszes polgármestere tavaly az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a vizsgálatok alapján a fóliával fedett meder alatt egy gödör keletkezhetett, ott a fólia kiszakadt, azon keresztül folyt el a közeli gyógyfürdőből érkező termálvíz. A polgármester később azt nyilatkozta a Népszavának, hogy az igazságügyi szakértői jelentés szerint a csőrendszer meghibásodása miatt tűnt el a víz.

A zalakarosi termáltó
Fotó: MTI/Varga György

A tavat egyébként 429 millió forintból hozták létre, a Népszava tavalyi értesülései szerint 50 millió forintba került a javítás.

A zalakarosi termáltó
Fotó: MTI/Varga György

(A 444 nyomán.)