Felszámolás és persorozat jutott a Seszták Miklós kedvencének számító közbeszerzési bajnok ellen

2019. november 28., 16:00

Szerző:

Perek sorát indították az elmúlt két évben a Penta Industry Kft. ellen az alvállalkozók és megbízók. A helyzet odáig fajult, hogy a társaságnak  – amely egykor közbeszerzéseket nyert – esélye sem volt arra, hogy megússza felszámolási eljárás nélkül – írja a Napi.hu.

– Ha minden egyes ellenük indított kártérítési, garanciális vagy kötbéres eljárást meg akart támadni a Penta Industry, akkor azt nem lehetett volna győzni likviditással. Lényegében a szakértői, ügyvédi és perköltségekkel kifacsartak belőlük mindent

– foglalta össze az egykor sikeres Penta Industry Kft. kálváriáját egy, a cég ügyeit ismerő forrás. Szerinte a perdömping nem a véletlen műve volt.

A Penta Industryt 2011-ben alapították, és már az első évben mintegy 250 millió forint nettó árbevételt ért el, miután a Penta Általános Építőipari Kft. leányvállalatából elkezdte kinőni magát. Az utóbbi cég ma is működik, míg a Penta Industry november elején felszámolás alá került.

A felszámolási eljárás messziről nézve hasonló a magyar építőiparban szokásoshoz. A korábban milliárdos árbevételű cég alvállalkozói egyszer csak azt tapasztalták, hogy késnek, majd elmaradnak a kifizetések. Végül maradtak a végrehajtási eljárások és a perek.

A sokszor Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel együtt említett Penta Industry 2017 végéig, 2018 elejéig sorra nyerte az állami és önkormányzati megbízásokat, például a Bibó István Szakkollégium felújítását, a budapesti vizes világbajnokság városligeti szinkronúszó medencéjének építését, vagy a kisvárdai stadion felhúzását.

Az építőipari szóbeszéd szerint épp ezek a beruházások sodorták veszélybe a társaságot. Elcsúsztak a Bibó felújításával, valamint pótmunkák kellettek a Városligetben. A kisvárdai Várkerti Stadionnak pedig hivatalos átadás-átvétele nem is volt, sőt a helyi fideszes önkormányzat felmondta a céggel kötött 2,4 milliárd forintos szerződést tavaly szeptemberben.

Ekkor már az építőiparban többen beszéltek arról, hogy a Penta Industry bajban van. Ramor Frigyes, a cég ügyvezetője sem tagadta, voltak elmaradásaik az alvállalkozóik felé, de azt állította, hogy akinek jogos követelése van, az előbb-utóbb megkapja a pénzét.

Az ügy eljutott a bíróságra, és az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Ménesi úti kollégium ügyében is beperelte a Penta Industryt. 

A cég nemcsak az állammal kellett és kell, hogy pereskedjen, csaknem 50 bírósági eljárást indítottak ellene 2017 óta. Felperes ellene az állam, önkormányzatok, alvállalkozók és bérbeadók.

– Seszták Miklós háttérbe szorulása nem az igazi indok. Presztízsberuházásoknál csúsztak, a legkirívóbb a vizes vébénél volt. Itt a FINA is felhozta és a sajtó is csámcsogott a csúszásokon. Ez a mostani politikai környezetben, főleg a miniszterelnök előtt, főbenjáró bűn

– mondta a lapnak egy forrása.

A tucatjával a társaság ellen indult végrehajtások hírével már páriává vált a cég. Hogy felállhat-e még, az kérdéses. Még ha az ellene zajló, százmillió forintos tétű perekben nyerhetne is, a kijelölt felszámolón múlik majd, hogy ezeket folytatja-e.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.