Újabb oktató mondott fel a Corvinuson, mert nem akar közösséget vállalni a horvátok által körözött Hernádi Zsolttal

2019. szeptember 2., 15:41

Szerző:

Braun Róbert, a bécsi Institute for Advanced Studies vezető kutatója levelet írt a Budapesti Corvinus Egyetem rektorának, Lánczi Andrásnak és a gazdálkodástudományi kar dékánjának, Zoltayné Paprika Zitának, amelyben bejelentette, hogy megszünteti 1994 óta tartó egyetemi oktatói jogviszonyát – írja a hvg.hu a birtokába került levél alapján.

Braun levelében megjegyezte, hogy osztja a Corvinus Rajk László Szakkollégiumának hitvallását, ami a szakmai igényességet, a közösségiséget és a társadalmi érzékenységet helyezi előtérbe.

„Pedagógusként, egyetemi oktatóként, kutatóként semmilyen formában nem kívánok közösséget vállalni az egyetem új vezetőinek – Hernádi Zsolt, Csák János és Anthony Radev – közéleti, üzleti tevékenységével, a fenti hitvallást megtagadó emberi minőségével”

– indokolta döntését. Hozzátette, hogy elfogadhatatlan számára az intézmény politikai befolyással megvalósított magánosítása, az oktatás piacosítása, a munkavállalói kiszolgáltatottság növelése.

„Diákjaim bármelyik órán, bármelyik pillanatban megkérdezhetik, hogy azonosulok-e azzal a jövővel, amit ezek az emberek képviselnek. Röviden: nem azonosulok. Az általuk képviselt értékeket diákjaim számára negatív példaként állítom”

– magyarázta.

Braun üzleti etikát, társadalmi felelősségvállalást, felelős marketinget, tisztességes politikai kommunikációt kutat és tanít. Azt írta, hogy az általa fent megnevezett személyek ezeket az értékeket tiporják lábbal.

Hernádi Zsolt ellen az Interpol nemzetközi elfogatóparancs kiadását javasolja, etikailag megkérdőjelezhető üzleti tevékenységét szaktudományos tanulmány igazolja. Csák János a gazdasági növekedés érdekében saját bevallása alapján elfogadja a nepotizmust, Anthony Radev karrierje az erőszakosságra és a fiatal munkavállalók kizsákmányolására épül(t)”

– állapította meg.

Huszonöt éve tanít Braun a Corvinuson, de már öt éve nem él Magyarországon. Évente két mesterkurzust tart, illetve a szakkollégiumban tart kurzusokat.

Fotó: Facebook

„Sok oktatótársammal, adminisztratív munkatárssal ellentétben nem vagyok sem anyagilag, sem tudományosan kiszolgáltatott az egyetemnek. Eddig bírtam.”

– tette hozzá. Levelét azzal zárta, hogy személyes döntésével azt akarja jelezni, hogy az Európai Unióban diáknak, oktatónak lehetősége van megválasztani azt a politikai és tudományos közösséget, amelynek értékeit magáénak vallja.

Török Gábor politológus augusztus elején jelentette be, hogy 22 év után távozik az egyetemről.