Mégis zárva marad a hatóságok által ostromolt milliárdos, Bige László szolnoki gyára, fellebbezett a katasztrófavédelem

2019. július 17., 19:13

Szerző:

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fellebbezett a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Bige Holding Kft.-nek kedvező, köztes végzése ellen – írja a Népszava a Debreceni Törvényszék tájékoztatása alapján.

A lap megkeresésére a katasztrófavédelem nem reagált, de a fellebbezés tényét mások is megerősítették.

A gyors döntést azonban hátráltathatja, hogy július 15-től augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet. A felperes nyolc napig tehet észrevételeket, azután az ügy a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszékhez kerül.

A katasztrófavédelem korábban azt nyilatkozta a Népszavának, hogy jogerős döntésig a gyár nem indulhat újra, Bige László viszont a mielőbbi kezdést szorgalmazza. A lap úgy tudja, hogy ennek érdekében a Bige Holding a bírósági szünet alatti döntést kér a másodfokú bíróságtól.

A katasztrófavédelem május végi határozataiban megtiltotta, illetve felfüggesztette Bige László Bige Holding nevű szolnoki kénsavüzeme működését. Több hónapnyi hatósági vizsgálat, bírságok és korlátozó határozatok után a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság július eleji határozata engedélyezte a milliárdos vegyi üzemének újraindulását.

Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa
Fotó: Balázs Attila

A katasztrófavédelem júniusban azzal indokolta a felfüggesztést az MTI-nek, hogy ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, és nem látták biztosítottnak a biztonságos működés feltételeit.

Bige László az egyik legnagyobb hazai műtrágyagyártó, aki a napi.hu legfrissebb listája szerint az ötödik leggazdagabb magyar az országban 170 milliárd forintra becsült vagyonával. A vállalkozó nemrég azt nyilatkozta a Klubrádiónak, hogy két barátján keresztül már tavaly megüzenték neki, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni. Májusban két napon át őrizetben tartotta őt a rendőrség.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.