Feljelentették az Orbán-kormány törvényellenes gyakorlatát

2018. december 4., 11:48

Szerző:

Közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt az Eötvös Károly Intézet feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a kormányülések dokumentációjának hiánya miatt – értesült a 168 Óra. Annak ellenére ugyanis, hogy erre törvény kötelezte a kormányt, 2010 és 2018 között nem készült hangfelvétel a kormányülésekről.

Idén július 18-ig a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény az alábbiakat írta elő:

„a Kormány üléseiről hangfelvétel készül, mely – a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában – nem nyilvános. (...) A kormányülésen elhangzottakat összefoglalóban kell rögzíteni.(...) Az ülésről készült összefoglaló eredeti példányát és mellékleteit, valamint az ülésről készült hangfelvételt a Miniszterelnöki Kormányiroda őrzi. Az ülésről készült dokumentáció anyaga nem selejtezhető, maradandó értékű iratnak minősül (...)."

Új kormány - Miniszteri kinevezések átadása a Sándor-palot
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az Eötvös Károly Intézet szerint az egyértelmű törvényi szabályozás ellenére egy kormányhatározattal írták felül a jogszabályt. A Kormány ügyrendjének 83. pontja ugyanis nem úgy szól, hogy minden esetben kötelező a kormányülésekről hangfelvételt készíteni, hanem úgy rendelkezik, hogy „a Kormány üléséről összefoglaló és a Kormány tagjának kérésére, indokolt esetben és a miniszterelnök engedélyével rögtön, továbbá az ülés végén az összefoglaló elkészítésére alkalmas hangfelvétel készül".

Ezért az intézet a Miniszterelnöki Kormányirodához közérdekű adatigényt nyújtott be. Az adatigénylésre adott válaszból egyértelműen kiderült, hogy a jelzett időszakban a Kormány üléseiről csupán jogszabály által meghatározatlan tartalmú összefoglaló készült, de hangfelvétel nem. Az Eötvös Károly Intézet szerint azonban a hangfelvételek közérdekű adatnak minősülnek, így azok hiánya a Büntető törvénykönyvbe ütközik.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.