Felfüggesztették Czeglédy Csaba mentelmi jogát, megy vissza a börtönbe

2018. március 2., 23:35

Szerző:

Polt Péter indítványára a Nemzeti Választási Bizottság felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát, így a politikusnak annak ellenére vissza kell térnie a börtönbe, az előzetes letartóztatásba, hogy hivatalosan is képviselőjelölt az április választáson. Péntek délutáni ülésén az NVB 4-2 arányban döntött a felfüggesztés mellett.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A képviselőjelölteket is a már megválasztott képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg, így az ellenük folyamatban lévő nyomozást is fel kell függeszteni. (Czeglédyt bűnszövetkezetben elkövetett hatmilliárdos költségvetési csalással vádolják.) A mentelmi jogot egyedül az NVB vonhatja meg a legfőbb ügyész indítványára. Polt Péter szokatlanul gyors intézkedése éles kontrasztban áll azzal a feltűnő lassúsággal, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség kezeli Orbán Viktor veje, Tiborcz István körül gyűrűző Elios-ügyet.

Czeglédyt csütörtök este engedték ki a szegedi börtönből, de a Csongrád Megyei Főügyészség már akkor jelezte, hogy ezt nem hagyja annyiban. Polt Péter azonnal indítványozta a mentelmi jog felfüggesztését, így az NVB már a pénteken 14 órakor kezdődött ülésén napirendre vehette a kérdést. Bár Czeglédynek a saját jogértelmezése szerint nem kell azonnal visszatérnie a börtönbe, a hvg.hu úgy tudja, hogy a politikust péntek este újra őrizetbe vették.

Czeglédy ellen az a vád, hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Ügyészségi közlések szerint az okozott kár 6,3 milliárd forint. Az ügynek 13 gyanúsítottja van. A politikus több helyreigazítási pert is nyert az Orbán-kormány befolyása alatt álló média képviselői, az Origo és az M1 ellen. Az ügy hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.