Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Olyan törvényt hoztak a kuruzslók ellen, ami épp a szakembereket támadhatja, de a csalókat nem érinti

2020. február 14. 15:32 - szerző: 168 Óra

Február 15-én lép hatályba az a salátatörvény, amelyet egyszerűen csak kuruzslótörvényként emlegetnek. Lényege, hogy minden eddiginél szigorúbban büntetnék a csodadoktorokat. 

A büntető törvénykönyvben kiterjesztett kuruzslás vétsége szerint a jövőben az ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen végzett jogosulatlan orvosi gyakorlat mellett a jogosulatlanul végzett pszichoterápiás gyakorlat és nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások folytatása is egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 

A pszichológus szakma felhördült az elfogadott törvényszövegre. Szigeti Ildikó pszichológus úgy nyilatkozott a HVG-nek, egyetért azzal, hogy meg kell tisztítani Magyarországot a sarlatánoktól, ám erre szerinte a mostani törvénymódosítás nem alkalmas. A szövegből az sem derül ki, pontosan mit is kell érteni pszichoterápia fogalma alatt. Szerintük ha a törvényszöveg így marad, több ezer mentális segítő munkája és a hozzájuk segítségért fordulók gyógyulása lehetetlenülhet el. 

"Ha valaki valakit perbe akar fogni, tönkre akar tenni, lazán megteheti"

- mondja a szakember.

Kadlót Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának címzetes docense is egyetért abban, hogy a törvény szövegéből nem derül ki, pontosan mely tevékenységek jogosulatlan végzését büntetnék. 

"Azáltal, hogy a módszereket nem tudjuk, a gyakorlatot nem tudjuk, semmit sem fogunk tudni megfogni egy büntetőeljárásban, így eléggé esetlegessé válik az ítélkezés” – hívta fel a figyelmet.

Az ügyvéd szerint az orvosok és a szakpszichológusok közül kikerülő igazságügyi szakértőkkel „ásatják meg a saját sírjukat”, mert velük mondatják ki, hogy valami tudományos vagy sem, terápia volt vagy sem. Szerinte ha valamit nem tudunk biztonságosan megfogalmazni, azt ne akarjuk a büntetőjog területére behozni.

A HVG által megkérdezett szakemberek szerint ez az igazi probléma:

a sarlatánoknak a jövőben csupán arra kell ügyelniük, hogyan fogalmaznak, nem állíthatják, hogy pszichoterápiás vagy orvosi tevékenységet végeznek.

Minden más nagy valószínűséggel marad a régiben.