Feketemunkásokkal dolgoztatott, nyugtát sem adott, de egy fillérre sem büntették meg Szatmáry Kristófot

2018. május 31., 17:30

Szerző:

Annak dacára, hogy tavaly feketemunkással fogták meg a hatóságok aztán idén nyugtaadás elmulasztásával bukott le, egyetlen fillérre sem büntették meg a hatóságok Szatmáry Kristóf zöldséges cégét – írja a 24.hu.

Noha erről jogerős határozat is van.

A céges beszámoló kiegészítő mellékletében – az adózás előtti eredményt módosító tételek között – jogerős bírságként ennek ellenére 0, azaz nulla forintot tüntettek fel. Szatmáry korábban azt állította, megfizették a bírságot, igaz, arra nem tért ki, mennyi volt az összege.

Fotó: Youtube

Különös az is, hogy Szatmáry a könyvelőre kente a felelősséget a feketemunkás-botrányban, de hősünk nem szakította meg vele a kapcsolatot, vagyis  a bizalma töretlen maradt, ugyanis

ugyanaz a könyvelő iroda készítette a mostani céges beszámolójukat is.

Szatmáryék egyébként a szabályosan foglalkoztatott munkásokat sem kényeztetik agyon, legalábbis papíron. A hét vagy nyolc (ezt a számot nem tudni pontosan, mert hol ennyit, hol annyit írtak) dolgozó a bevallás szerint a minimálbér körüli összegre bérre van bejelentve, tavaly például átlagosan havi bruttó 140 ezer forintra jön ki a keresetük.

Szatmáry kristóf a választásokig az Orbán-kormány kereskedelempolitikai miniszteri biztosa volt, most országgyűlési képviselő. Egy darabig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát elnökölte. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.