Fekete-Győr reméli, hogy 2022-től már Széllel, Hadházyval és Botkával is egy politikai közösségben dolgozhat

2019. november 2., 12:32

Szerző:

Besározásnak, nyomasztásnak és tesztelésnek tartja Fekete-Győr András a Momentum Mozgalom székhelyén tartott razziát – derül ki abból az interjúból, amelyet a politikus adott a Népszavának. Szerinte a pártnak semmilyen félnivalója nincs, és nyerni fog, ha a NAV ítéletig viszi az ügyet. Bár a nyomozók motozásra is kaptak felhatalmazást, ilyesmi nem történt, a nyomozók csak lefoglaltak ezer oldal dokumentumot.

Az interjúban Fekete-Győr András beszélt arról is, hogy a Momentum már a harmadik legnagyobb politikai erővé nőtte ki magát. 

– A májusi EP választás tétje számunkra a túlélés volt, de sikerült megelőznünk az MSZP-t, a Jobbikot, az LMP-t, és a harmadik legerősebb párt lettünk. Most pedig behoztuk a DK-t is, de a Fidesz - bár egyre közelebb, de - még mindig nagyon sok munkára van tőlünk

 – fejtegette, hozzáfűzve, óriási lehetőségnek tartja, hogy a Momentum 133 képviselői helyet és hat polgármesteri címet szerzett az október 13-i önkormányzati választáson.

Ami a jövőt illeti, Fekete-Győr András kap egy kérdést arról, egy jövőbeli együttműködés kezdete-e hogy Szeged polgármestere, Botka László hivatalosan kilépett az MSZP-ből. Erre az a válasz, hogy közeli a kapcsolat – a városfejlesztési alpolgármester momentumos –, de korai még arról beszélni, hogy Botka László belépjen a pártba. 

– Hasonló a helyzet Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal is, akik talán a legközelebb állnak hozzánk. Szerintem nagyon jól politizálnak függetlenként, ki tudnak teljesedni, de hét évig voltak egy másik pártnak a meghatározó politikusai. Nem szabad semmit sem siettetni, időt kell hagyni nekik. Remélem, 2022-től már egy politikai közösségben folytathatjuk

– mondta erről.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.