Tizenöt év fegyházat kapott az idős pécsi férfi, aki kalapáccsal verte agyon lakótársát egy telefontöltő miatt

2019. szeptember 10., 19:35

Szerző:

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a 60 éves pécsi férfit, aki három évvel ezelőtt agyonverte lakótársát egy kalapáccsal. 

A Pécsi Ítélőtábla kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a jogerős határozattal helybenhagyták a Pécsi Törvényszék korábban meghozott ítéletét.

P. Gyula, a vádlott három évvel ezelőtt, 2016 július 19-én együtt ivott a sértettel egy bódéban, ahol együtt laktak. Miután azzal gyanúsította meg a nála harminc évvel fiatalabb lakótársát, hogy ellopta a mobiltelefon-töltőjét, dulakodni kezdtek. P. Gyula azután kezdte ütni egy kalapáccsal a társát, hogy az verekedés közben kést rántott rá, később pedig egy cipőfűzőből készült hurokkal támadt a vádlottra.

A vádlott a kalapáccsal először csak az áldozat kezére csapott, később azonban testszerte ütlegelni kezdte, majd a már mozgásképtelenné vált férfinak a fejére is több ütést mért. A férfi az éjszaka folyamán meghalt, a vádlott pedig a bódéban és környezetében rendet rakott, majd lefeküdt aludni. A rendőrséget másnap reggel értesítette a történtekről.

A közlemény szerint a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott idős korát, betegségét, enyhe fokban korlátozott beszámítási képességét és a sértetti közrehatást.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.