Huszonkét ember fagyott meg november végéig Magyarországon

2019. december 5., 14:46

Szerző:

Huszonkét ember halt meg november végéig kihűlés miatt Magyarországon – jelezte a honlapján a Magyar Szociális Fórum. Az áldozatok közül 14-en a saját fűtetlen lakásukban, illetve kórházba szállítás közben vagy beszállítás után vesztette életét. Nyolcan közterületen fagytak meg.

Fotó: MTI/Balázs Attila

A halottak száma még nőhet, a december eleji zord időjárás tovább szedheti áldozatait, ezért az emberi jogi szervezet mindenkit kér, hogy a szokásosnál is jobban figyeljen oda az idős, magányos, beteg emberekre, segítsenek nekik befűteni, felaprítani a fát, vigyenek nekik egy tál meleg levest.

Ami Budapestet illeti, a fővárosi hajléktalanszállók már megteltek, hely híján sokan a szabad ég alatt rekedtek, többen a fővárosi parkokban, erdőiben, szigetein húzták meg magukat sátrakban, barlangokban és más zugokban.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.