Fábry Sándor: Most három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van

2018. november 25., 11:32

Szerző:

Keményen beszólt Fábry Sándor az M1-nek, az Echo TV-nek és a Hír TV-nek a showműsora legutóbbi, november 22-i  epizódjában. Az éveken át a Fidesz támogatójaként ismert humorista valószínűleg velünk együtt halálosan unja, hogy az Orbán-kormány nem tud leszállni a migráció témájáról, legalábbis azt mondta:

– Jaj, ha már a média. Szóval komolyan mondom. Tényleg. Most ugye, hogy van ez, hogy M1 meg Echo TV meg HírTV, három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van, és van úgy, hogy egy este mind a három helyen elcsípem Kovács kormányszóvivőt, például. És akkor kattintgatsz, hogy kicsit menekülnél, és akkor itt is Kovács, ott is Kovács vagy a rosszabbik változat, Bakondi

– tett el egy-két oldalvágást Kovács Zoltán volt kormányszóvivő és Bakondi György miniszterelnöki tanácsadó felé is a humorista, akinek a műsorát az M1-hez hasonlóan az MTVA-hoz tartozó Duna Televízió vetíti.

Fotó: MTVA

Monológja egyébként a televíziós szakácsműsorokról szólt, és a fenti beszólás után azzal folytatódott, hogy Bakondinak kifejezetten jót tenne, ha néha kicsit főzne, és miközben feldobna egy palacsintát, kissé szürke hangján mondhatná:

– Ismét nagyon sok migráns mászik a kerítésen...

A videót ide kattintva lehet megnézni a Médiaklikken, a jelenet 6 perc 30 másodpercnél kezdődik.