Évi másfél milliárdot kap Áder János alapítványa

2018. október 16., 09:38

Szerző:

„A kormány fontosnak tartja és támogatja a magyar társadalom környezeti problémákkal szembeni érzékenységének növelését” – áll indoklásként a hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozatban, amelyben a kabinet a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásáról rendelkezik. Idén ez 499 millió forintot jelent, de

2019-től évente már 1,488 milliárd forintot kap az alapítvány

– írja a Népszava.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt Áder János köztársasági elnök hozta létre tavaly decemberben, abból a 234 ezer forintból, amelyet egy Angliába kivándorolt, 2013-ban elhunyt magyar hagyott az államfőre, hogy fordítsa a pénzt a magyarok javára.

Ő pedig úgy is tett.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.