Évi húszmillió forintot fordítanak az adófizetők Orbán embereinek VIP egészségügyi ellátására, de Gulyás Gergely szerint 2010 előtt rosszabb volt

2018. október 1., 11:46

Szerző:

„Jelenleg két szolgáltatási megállapodás van érvényben az állami vezetők egészségügyi ellátásának biztosítására. Ennek alapján

  • a Miniszterelnökség (illetve jogelődje a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) 2011. január l-jétől évente összesen bruttó 10.000.000 forint szolgáltatási díjat fizet a Magyar Honvédség Honvédkórház, valamint

2011. július 18-ától ugyanekkora összeget a Semmelweis Egyetemnek a fenti célok megvalósítása érdekében."

Ezt válaszolta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Bangóné Borbély Ildikónak és Korózs Lajosnak. A szocialista képviselők írásbeli kérdésekben firtatták ugyanis, hogy miközben az állami betegellátás akadozik, vajon mennyit fordítanak az adófizetők az Orbán-kormány apparátusának kiemelt ellátására. Konkrétan rákérdeztek:

  • Mit tartalmaznak a Miniszterelnöki Kormányiroda által kötött, az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátására vonatkozó szerződések?
  • Hány szolgáltatást vettek igénybe az így megkötött megállapodásokra hivatkozva 2010 második félévétől 2018 első félévéig, éves bontásban?
  • Mennyibe kerültek az így igénybe vett ellátások 2010 második félévétől 2018 első félévéig, havi bontásban?
  • A minimumfeltételek hány százalékát teljesítik azok az osztályok, ahol ezeket a szolgáltatásokat nyújtják?

Az ellenzéki képviselők nem kaptak érdemi választ kérdéseikre, csupán a keretszerződések végösszegét ismertette Gulyás, aki persze a válaszadási kötelezettsége teljesítése helyett kitért arra, hogy „Az állami vezetők egészségügyi ellátásának 2010. évi fedezetére a Miniszterelnöki Hivatal – a 2009. december 28-án kelt, a Miniszterelnöki Hivatal, a Honvédelmi Minisztérium és a HM Állami Egészségügyi Központ között létrejött megállapodás alapján – még bruttó 40.000.000 forintot biztosított a HM Állami Egészségügyi Központ javára. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években fele annyit költöttünk az állami vezetők egészségügyi ellátásának biztosítására, mint a 2010 előtti kormányok."

Továbbra sem tudni tehát, hogy hány állami vezető – miniszter, államtitkár, helyettes államtitkár, vagy például miniszterelnöki megbízott, kormánybiztos, miniszteri biztos – kap kiemelt egészségügyi ellátást, s milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a kiemelt, VIP-ellátásért felelős kórházi osztályokon.

Egy másik írásbeli kérdésében Bangóné és a hozzá csatlakozott Korózs azt is tudakolta volna, Orbán Viktor személyes ellátására milyen külön megállapodás létezik, ha létezik. A kormány- és államfők egészségügyi ellátása és a vezetők állapotának bizonyos adatai nemcsak az adófizetők költségei szempontjából érdekesek, hanem a rájuk bízott felelősség kérdése szempontjából is.

Ám a szocialista képviselők nem firtattak semmiféle érzékeny adatot, így Orbán állapotáról és kezeléseinek semmiféle részletéről, kizárólag az erre fordított közpénzek átláthatóságáról – az alaptörvény értelmében ugyanis minden, a közpénzekkel kapcsolatos adat ugyanis közérdekből nyilvános – szerettek volna tájékoztatást kapni a Miniszterelnökség vezetőjétől. Azt kérdezték:

  • Mit tartalmaznak a Miniszterelnökséget vezető miniszter által kötött, a Miniszterelnök egészségügyi ellátására vonatkozó szerződések?
  • Mely egészségügyi szolgáltatókkal kötöttek ilyen típusú szerződéseket?
  • Hány szolgáltatást vett igénybe a Miniszterelnök az így megkötött megállapodásokra hivatkozva 2010 második félévétől 2018 első félévéig, éves bontásban?
  • Mennyibe kerültek az így igénybe vett ellátások 2010 második félévétől 2018 első félévéig, havi bontásban?
  • A minimumfeltételek hány százalékát teljesítik azok az osztályok, ahol ezeket a szolgáltatásokat nyújtják?

Minderre azonban Gulyás Gergely csupán annyit válaszolt: „A Miniszterelnökség a miniszterelnök egészségügyi ellátására vonatkozóan 2010 óta szerződést nem kötött és így kifizetést sem teljesített."

Nagy kérdés tehát, hogy Orbán Viktornak „szimpla" állami vezetőként jár-e a kiemelt ellátás, vagy esetleg a miniszterelnök magánszolgáltatóknál, külön, esetleg saját biztosítás vagy más szerződés alapján vesz-e igénybe ellátásokat.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.