A magyarok kétharmada eurót szeretne, de még jó ideig marad a büszke, erős forint

2020. június 3., 13:36

Szerző:

A magyarok jelentős többsége (gyakorlatilag a kétharmada) támogatja a minél gyorsabb magyarországi euróbevezetés és a forint lecserélésének ötletét - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

Arra a kérdésre ugyanis, hogy „Te támogatnád, hogy az eurót vezessék be minél hamarabb a forint helyett?"

a teljes népesség 65 százaléka válaszolt igennel, míg a nemek aránya csupán 35 százalék lett.

Csakhogy a Matolcsy György vezette magyar jegybank 2017 őszén olyan javaslatokkal állt elő, amelyek segíthetnek a magyar euróérettség eldöntésében, mondván a maastrichti feltételek "elavultak". Ezek a javaslatok még nehezebben tennék lehetővé az euró majdani bevezetését a maastrichti feltételek részben már eleget tenni képes Magyarország számára.

Ráadásul jelenleg Magyarországon nincs komoly gazdaságpolitikai vita az euró hazai bevezetéséről, egyik politikai oldal sem sürgeti érdemben az övezethez való minél gyorsabb csatlakozást – írták.

Egy tavalyi felmérés szerint az euróövezet lakosságának is pont a 65 százaléka euró-párti, ekkora arányban gondolják úgy az ottani emberek, hogy a közös pénz használata előnyös a hazájuk számra. Matolcsy György szerint azonban az eurót mindennek dacára meg kell reformálni.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.