Üres volt a szegényeknek kitett ételdoboz Dunaföldváron, egy éhes nő mérgében szétverte

2019. december 11., 17:39

Szerző:

A Dunaföldvári Rendőrőrs garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 47 éves helyi nő ellen, a Facebook közösségi oldalon közzétett fényképek alapján.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított december elsején délután Dunaföldváron, az egyik épületre – rászorulóknak, éhezőknek – kihelyezett

„Enni adok” ételtartó dobozt szétverte.

A nő a tették azzal magyarázta a rendőröknek, hogy éhes volt, a doboz pedig üres, ezért először ököllel ütötte, majd a falból kitépte azt – írta a police.hu.

 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.