Amikor a gyerek súlyosan sérül: Előre megtervezték Eszter 18 hónapos kisfia „elrablását", az apa szülei erőszakkal vitték el a lakásból

„Hónapok óta válságban van a kapcsolatunk, gyakran veszekszünk. A legutóbbi vitánk odáig fajult, hogy Zoli hosszú órákra eltűnt, a telefonját sem vette fel, majd jogász végzettségű szüleivel jött haza. Velük összedolgozva vette el tőlem a kisfiamat” – eleveníti fel emlékeit Eszter, a fiatal édesanya. A saját kérésére cikkünkben álnéven szereplő nő szerint

előre megtervezték 18 hónapos kisfia „elrablását”, legalábbis erre enged következtetni, hogy érkezésekor (a szintén álnéven szereplő) Zoli minden ajtót nyitva hagyott maga mögött a lakásban,

beszélgetésük közben zavarodott volt és erőszakos. Folyamatosan próbált hozzáférni az éppen a fürdőkádban lévő kisfiúhoz, amit persze Eszter nem engedett neki egészen addig, amíg a lakásban meg nem jelent a fiú édesanyja is. „Ekkor Zoli megragadta a karomat, és lefogott, amíg az anyja kiemelte a kisfiút a kádból. Úgy ahogyan volt a gyerek, lerohant vele a ház előtt parkoló autójához, amelyben a nagypapa várakozott” – mesélte az édesanya, aki minden erejével próbálta megakadályozni a „gyermekrablást”. Amikor kitépte magát a párja kezéből, együtt rohantak le az autóhoz. A nagyszülők és az apuka egyszerűen elhajtottak a kisfiúval. Még aznap elment párja szüleinek házához, csöngetett, zörgette a kaput, nem sokkal később a férj ki is ment egy papírral és egy tollal. A nő elé nyomta, s közölte vele, hogy írja alá.

A szövegben az állt, hogy Eszter lemond minden, a fiával kapcsolatos döntési jogról, és beleegyezik abba, hogy minden páros héten két választható napon találkozik csak a gyermekével.

Eszter persze ezt nem írta alá, felkereste a rendőrséget és a családsegítőt, de amit ott kapott, azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet segítségnek nevezni. A rendőrség ugyan kiszállt Zoliék házához, de megelégedtek azzal, hogy nyugtázták, a gyerek az apjánál van, így távoztak. A családsegítő munkatársa pedig azt tanácsolta Eszternek, hogy vegye vissza a fiát.

„A gyermekek »visszarablása« nem ritka, az adok-kapok játék ugyanis nagyon el tud durvulni. Az erőszakosabb szülők attól sem rettennek vissza, hogy megcsorbítják gyermekeiknek a másik szülőjükkel kialakított kapcsolatát” – vázolta a helyzetet lapunknak Sinka Tamás. A több ezer jogi ügyet a háta mögött tudó családjogász a tapasztalatai alapján kifejtette: a vitás esetek többségébe a felek olyan családtagokat is igyekeznek bevonni, akikben a gyermek korábban megbízott. Ezzel rendszerint olyan traumákat okoznak – többüknek igen fiatalkorban –, amelyek még egy felnőttnek is megterhelők lennének. A kicsik ráadásul csak eszközként funkcionálnak a másik fél „megsemmisítésében”. Növeli a gondokat – emlékeztetett Sinka Tamás –, hogy a peres eljárások minden jogalkotói törekvés ellenére sokáig elhúzódhatnak, s addig a gyerekeknek és a szülőknek is ebben az érzelmileg megerőltető helyzetben kell élniük.

Bizonyára hosszasan tudna erről az állapotról mesélni Noah-Kazuki Lee, valamint az édesanyja, Nyíri-Kovács Patrícia, akinek a története pár éve bejárta a világsajtót. Történt, hogy a magyar nő New Yorkban megismerkedett egy francia állampolgárságú bankárral, Soo Il Lee-vel, akivel később Párizsban össze is házasodtak. Nem sokkal ezután a nő egészséges kisfiúnak adott életet, a férfival kötött házassága viszont ezzel egy időben tönkrement. Kiderült, Lee többször is elverte az asszonyt, és esetenként meg is erőszakolta őt. Nyíri-Kovács Patrícia ennek ellenére adott még egy esélyt a férjének, akinek kérésére a család együtt elutazott Bora Borára. Semmi sem változott, sőt csak rosszabbodott a helyzet, ezért az asszony úgy döntött, végleg elhagyja a férfit. Ebbe azonban Soo Il Lee nem törődött bele. Elvette felesége és kisfia minden hivatalos iratát, majd elhagyta őket. Ezzel a nő és a fia a szigetország rabjává vált, ügyében még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is igyekezett a tőle telhető módon segédkezni. Patrícia végül elválhatott a férjétől, Francia Polinéziát azonban azóta sem hagyta el. A helyi fellebbviteli bíróság ugyanis elrendelte, hogy gyermekük felügyeleti jogát a szülők közösen gyakorolják. Így az asszony kénytelen a férfitól pár háznyira, Tahitin élni, ha nem akarja, hogy volt férje a tudta nélkül ismeretlen helyre vigye a fiát. Legalábbis amíg közös gyermekük nagykorú nem lesz.

Nagy talány, hogy a szüleik miatt hasonló sorsú gyerekek hogyan élik meg családtagjaik nem hétköznapi viselkedését, hogy mekkora lesz az a kereszt, amelyet életük hátralévő részében cipelniük kell. Az bizonyos, hogy ilyen esetekben a gyerekek számára nem átláthatók a határok, nem kiszámíthatók a keretek, az pedig sosem jó, ha nem tudják, hogy meddig és hol lesznek. Ettől bizonytalanságban élnek, amitől szorongásos, depressziós állapot alakulhat ki, vagy akár viselkedési problémák jelenhetnek meg. Mindig emlékezni fognak a velük történt eseményekre, de hogy miként, azt több tényező is befolyásolja. „Szerepet játszik benne a gyermek személyisége, a körülmények, illetve az életkor is” – sorolja a gyermekpszichológus, Szentiványi Dóra, aki a 168 Órának arról is beszélt, hogy míg a kamaszoknak inkább megvan a saját véleményük az ilyen helyzetekről, és tevékenyen részt is tudnak venni bennük, addig egy kisebb gyermeknél sokkal erősebb lehet a kiszolgáltatottság érzése. „A negatív élményeket nem is egyszerű feloldani bennük. Ehhez a legfontosabb lépés, hogy minél több helyzetet teremtsünk a gyermeknek arra, hogy az élményeiről, a félelmeiről beszélgessen, a kérdéseit feltehesse. Nem érdemes erőszakosan újra és újra felhozni a témát, ki kell várni, hogy a saját tempójában nyíljon meg” – mondja a szakember. Hozzáteszi, amennyiben külső segítség, pszichológus bevonását érzi szükségesnek a szülő, akkor beszéljen róla a gyermekével, és tudatosítsa benne, hogy ez nem amiatt van, mert ő valamit rosszul csinált. A pszichológus biztosítani tudja a nyugodt, empatikus légkört a gyerek számára, ahol elmondhatja, vagy más módon (például drámajátékban, rajzban) megjelenítheti az érzéseit. „A terápiában elengedhetetlen, hogy a szülő is együttműködjön, és betartsa a pszichológussal megbeszélteket” – hangsúlyozza Szentiványi Dóra.

A lapunknak nyilatkozó szakemberek egyetértettek abban, hogy ilyen esetekben megoldást csak a szülők érhetnek el. Igyekezniük kell, hogy mielőbb rendeződjenek a körülmények, és kiszámíthatóvá váljon, hogy mikor, kivel, mennyi ideig lesz a gyermek. Ha ezek után felhőtlen gyerekkort nem is lesznek képesek teremteni, legalább a nagyobb károkat mérsékelhetik.