Ripost: Elraboltak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten

2020. augusztus 10., 12:31

Szerző:

Elrabolt és megerőszakolt egy 17 éves lányt Budapesten két férfi augusztus 3-án – állítja a Ripost az érintett lány barátnőjének beszámolója alapján. A XIX. kerületi dohánybolt előtt várakozó lányt a lap szerint „kedveskedéssel és hazugságokkal” tudta rávenni a két "nagydarab" férfi, hogy üljön velük autóba,

néhány perccel később már egy családi házban találta magát, ahol a két férfi megerőszakolta.

A barátnő szerint az elcsalás úgy történt, hogy az egyik férfi odalépett a lányhoz, akinek bókolt és felajánlotta, hogy az üzletből hoz neki kávét és egy energiaitalt. Amikor kijött a férfi az üzletből, már ketten voltak.

A bolt kamerafelvételeit a rendőrség a lap szerint elvitte, ugyanakkor a cikkben a hatóság nem nyilatkozott az esetről. 

A lap munkatársai felkeresték a szóban forgó családi házat, ahol

„elég zűrösnek kinéző” emberek szoktak megfordulni a szomszédok szerint, de láttak már „ezüstszínű külföldi rendszámos drága autót” is megállni.

Nem volt könnyű megmenekülnie a lánynak, akit állítólag németországi lehetőségekkel kecsegtették: miután megerőszakolták, elvitték egy közeli ruhaboltba, hogy új ruhákat vegyenek neki, ahol a lány kihasználva az alkalmat, az egyik eladótól segítséget tudott kérni. Ők értesítették a rendőröket, a két férfi pedig azonnal menekülőre fogta.

Frissítés: Az eset kapcsán a 168 Óra kérdésekkel fordult a rendőrséghez, válaszukban pedig azt közölték, a fenti ügy kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást,

ismeretlen tettes ellen.

Bár a cikkben leírt helyszínek, vagy a kamerafelvételek alapján valószínűleg könnyen azonosítani tudja a rendőrség a két szóban forgó férfit, beszédesnek tűnik, hogy gyanúsított nincs, ráadásul minden körülményt elég részletesen írtak le.

A közelmúltban egy másik kormánypárti lap beszámolt egy 15 éves érdi lány sokkolónak tűnő esetéről, igaz, ott utóbb kiderült, az egészet ő és a barátja találták ki:

 

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.