Erősödhet az elvándorlás – A törvény veszélyeztetheti az ellátást

2020. október 15. 12:30 - szerző: Barát József

Az orvosok szinte hinni sem akarták, hogy a miniszterelnök csont nélkül elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértáblajavaslatát. Eszerint az orvosok fizetése már jövő januártól 613 ezer és 1,7 millió forint között lesz, két éven belül pedig 875 ezer és 2,4 millió közé emelkedik. A feltűnő gyorsasággal elfogadott új törvényszöveg azonban felülírta az örömüket. Az ugyanis megváltoztatja a jogállásukat, így a jelenlegi formájában – a béremelés ígérete ellenére is – elutasítják. Különösen az évekig tartó átvezénylés ellen tiltakoznak. A kamara nyilatkozata leszögezi: „nem vagyunk katonák”. A szakmai szervezet álláspontjáról Svéd Tamást, a MOK elnökségének titkárát, a Péterfy kórház aneszteziológus-intenzív főorvosát kérdeztük.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget irányító miniszter úgy nyilatkozott, hogy a törvény szakmai és politikai konszenzust tükröz. Tényleg konszenzus van?

Sajnos egyelőre nem teljes az egyetértés. A Magyar Orvosi Kamarával előzetesen csak a bér és a hálapénz ügyében egyeztettek. A többi fontos részletet viszont nem ismertük, mielőtt a tervezet a parlament elé került. Igaz, átabotában hallottunk arról, hogy készülőben van egy olyan jogszabály, amely újraszabályozza az orvosok jogállását, de számunkra is meglepetés volt a megjelent törvénynek több olyan előírása, amely nem a bérre és nem a hálapénzre vonatkozik.

Az Országgyűlés egészen kivételes egységben szavazott igennel a törvényre. Előtte ugyanis a kormány arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a tervezetbe már beemelték a kamara módosításait. Tehát a végszavazás előtt önök mégiscsak látták a szöveget. Önök mit módosíthattak és mit nem?

Ez nem teljesen világos, mert a törvény végleges szövege, amit majd a Magyar Közlönyben is nyilvánosságra hoznak, a beszélgetésünk idején még nem jelent meg. Így a kérdésre máig sem tudhatjuk a pontos választ. Egyébként csak különleges jóindulattal állítható, hogy módosító indítványokat tettünk volna, hiszen mi is akkor láthattuk először a teljes javaslatot, amikor az kikerült a minisztérium honlapjára. Ettől kezdve négy óránk lett volna arra, hogy megvitassuk a törvényt és indítványokat tegyünk, miközben a kamara tisztségviselőinek többsége nem is főállású alkalmazott. Én például egy műtőben ülve a telefonomon az apró betűket böngészve próbáltam értelmezni a több mint 25 oldalas szöveget. A kamara első reakciója az volt, hogy a rendelkezésre álló idő nem tesz lehetővé érdemi megfontolást, miközben a tervezetben számos részlet tisztázatlan marad. Felsoroltunk viszont néhány olyan pontot, amelyről ilyen rövid idő alatt is megállapíthattuk, hogy bizonyosan nem felel meg a bértábláról és a hálapénzről szóló előzetes megállapodásnak sem, így a kamara számára biztosan elfogadhatatlan. Ezt a véleményt küldtük el még a végső szavazás előtt, és volt olyan elem, amely valóban ennek hatására változott meg. Kikerült például a tervezetből az a kitétel, hogy a munkáltató szabadon, saját döntése alapján lefelé is eltérhet húsz százalékkal az általunk összeállított bértáblától, hiszen ez alapjaiban kérdőjelezte volna meg az egész megállapodás tartalmát. De nem állt módunkban más módosító indítványt tenni, már csak azért sem, mert a törvény sok helyen nem is módosításra, sokkal inkább pontosításra, kifejtésre szorul. De vannak benne olyan előírások is, amelyek az orvosok többségének elfogadhatatlanok. Ilyen például a kétéves átvezénylés és a feltétel nélküli áthelyezés lehetősége.

Milyen a szakmában a pillanatnyi hangulat? Persze megértem, ha ön operációk idején, ügyeletben nem tart közvélemény-kutatást.

Ezekben a napokban elég nagy a felzúdulás ahhoz, hogy a hullámai a műtőkbe is eljussanak. Eredetileg óvatos öröm fogadta az október 3-i döntést, amely szerint ez a kormány – ha úgy vesszük, harminc, ha úgy vesszük, hetven év után – végre vállalja, hogy rendezi a bérek és a hálapénz ügyét. Az orvosok azt mondták egymásnak: hátha ezúttal tényleg igaz lesz! Aztán a szöveg számos kitétele visszarántotta a felhőkből a földre az orvostársadalmat. És ezek a részletek sokaknál kiverték a biztosítékot. Miközben a béremelésnek nyilvánvalóan örülnek, a hangulat most legalábbis vegyes. Egyes munkahelyeken inkább elkeseredett, sőt forradalmi.

Ez milyen következményekkel jár a járvány idején? Vagy a gyógyítók már megszokták, hogy magukban fortyognak, de éles helyzetben ennek ne legyen következménye, tegyék a dolgukat?

Nehéz jósolni. Azt borítékolhatjuk, hogy az orvosok járvány idején is meg akarnak felelni hippokratészi esküjüknek. Ám ha ennek a törvénynek olyan egybites következménye van, hogy valaki vagy hajlandó elfogadni az új jogviszonyról szóló szerződést a jelenleg ismert következményekkel, vagy nem dolgozhat tovább önkormányzati vagy állami kórházban, akkor ehhez sokan nem adják majd az aláírásukat. Ha emiatt kiesnének a munkából, ez masszívan veszélyeztethetné a járványügyi ellátást is. Az érem másik oldala, hogy a törvény egyes előírásainak szigorúan szó szerinti alkalmazása önmagában szintén akadályozná a betegek gyógyítását. Vannak ugyanis olyan területek – ilyen a szakrendelők jelentős része –, ahol szinte csak vállalkozóként vagy részállásban foglalkoztatott orvosok dolgoznak. Másutt a radiológusok vagy aneszteziológusok jelentős része külsős bedolgozó. Ha őket hirtelen kivetné magából a rendszer, az szintén bedönthetné a kórházakat. A törvény első rendelkezései állítólag november derekán lépnek hatályba, addig még több mint egy hónapunk van. Ennyi idő alatt lehetséges még a részletek alapos átdolgozása.

 

Gulyás miniszter is úgy nyilatkozott, hogy a végrehajtási utasításokkal kapcsolatban még tudnak majd egyeztetni minden nyitott kérdésről. Igaz, a végrehajtási utasítást a kormány bármikor kedve szerint megváltoztathatja.

Attól tartok, hogy a hatalomkoncentráció jelenlegi szintjén ez a törvények esetében sincs másképpen. Mi azt szeretnénk elérni, hogy az előírások tetszőleges szintű, de érvényes pontosítása még az előtt történjen meg, hogy az orvosoknak és a szakdolgozóknak új szerződést kellene aláírniuk. Hogy a kollégáinknak ne kelljen beleegyezniük abba, hogy bármikor átvezényelhetők legyenek Magyarország egyik végéből a másikba egy plusz egy évre, miközben a gyermekeik iskolába járnak valahol, ahol ők már kialakították az egzisztenciájukat, és ahol például az idős szüleik, a barátaik vannak. Nem vagyunk katonák, gyalogok egy csatában.

Mit gondolnak a szakdolgozók helyzetéről? Dolguk-e, hogy valamilyen szinten őket is képviseljék?

Egy kedvezőbb, normálisabb helyzetben nem lenne dolgunk, hiszen mi a magyar orvosok szakmai szervezete vagyunk. A gyógyítás azonban csapatmunka, és a jelenlegi válságos viszonyok között olyan furcsa állapot alakult ki, amikor az orvosok számára kialkudott béremelésről és a hálapénz tiltásáról szóló törvényben olyan passzusok vannak, amelyek nagyon masszívan érintik a szakdolgozókat is, és potenciálisan az ő jogaikat is szűkítik. Mi amúgy is egy csapatot alkotunk a gyógyításban, és most is egy platformra kerültünk.

A szakdolgozók is több mint hetvenszázalékos béremelést kapnak.

Ha összeadjuk az elmúlt éveket az eljövendőkkel, a bérük olyan alacsony szintről indult, amiből egyszerűen képtelenség megélni. Van, amikor a százalékok nem sokat jelentenek, az összegek viszont önmagukért beszélnek. Mi az orvosi bérekkel kapcsolatban is azt mondtuk: ha arányszámokban akarunk beszélni, akkor a béreket inkább az osztrák szakmai jövedelmek százalékában adjuk meg, mert ez jelentheti az otthonmaradást elősegítő vásárlóerőt. És a szakdolgozók esetében olyan mértékű versenyképes béremelés egyáltalán nem történt, amely visszatarthatná őket attól, hogy külföldön keressék a boldogulásukat. Ráadásul az orvosok esetében a kormány még érvelhet úgy, hogy a jelentős béremelésért cserébe ahhoz kapcsolva bizonyos követelményeket állít, és ennek alapján elindulhat egy alkufolyamat. A szakdolgozók viszont egyszer csak egy másik foglalkozási ágról szóló törvényhez hozzácsapva, hasonlóan nagyvonalú ajánlat nélkül kapták meg jogaik szűkítését. Erősen becsapva, kihasználva érezhetik magukat.

A jelenlegi magyar egészségügy egyik legnagyobb fogyatékossága a minőségbiztosítás hiánya. Szerencse kérdése, hogy a beteg jó kezekbe kerül-e vagy sem. A mostani törvényben a magasabb bérhez egyáltalán nem társul a magasabb minőségű szolgáltatás követelménye.

Ez tény. A minőség ügyéhez legközelebb még az a lehetőség áll, hogy a munkaadó a kialkudott bértáblától saját hatáskörében plusz húsz százalékkal eltérhet a jól és hatékonyan, vagy esetleg csak neki tetsző módon dolgozó orvosok esetében. Ennek azonban a törvényben még nincsenek meg az objektív kritériumai. Mi ezzel szemben azt szeretnénk, ha a jövőben intézményekre, kórházakra, orvosokra lebontva objektív minőségi adatokkal rendelkezhetnénk, és ezeket az adatokat ki is kellene tenni a kórházak honlapjára. Ha tudhatnánk például a kórházi fertőzések mértékéről, az esetleges szövődmények arányáról az adott intézményben, ez volna a minőségbiztosítás, a fejlődés első lépése.

Mit gondol a hálapénz kivezetésének valódi esélyeiről? Közöttük arról, amit Lantos Gabriella egészségügyi szakértő a hálapénz legsunyibb trükkjének nevez: az önkéntes segítő intézményéről. Aki állítólag ingyen, puszta szívjóságból operál az állami infrastruktúra felhasználásával, majd a betegtől kasszíroz százezreket.

Őszintén remélem, hogy ha ez a törvény a szükséges átalakításokkal hatályba lép, akkor nagyot lépünk előre abba az irányba is, hogy megszabaduljunk a hálapénztől. Ez nyilvánvalóan nem megy egyik pillanatról a másikra, ehhez komoly mentális átalakulásra van szükség mind a társadalomban a betegek oldaláról, mind az egészségügyi dolgozók körében. Természetesen meg kell teremteni az ellenőrzés és a szankcionálás rendszerét is. Ma még nagy kérdés, hogy a sunyiságokat hogyan tudjuk majd kivédeni. Elvileg ennek eszközeként a törvény kizárja, hogy – az életmentés esetét kivéve – egy orvos párhuzamosan kezelje ugyanazt a pácienst a magán- és az állami ellátásban. Így kivédhető lenne az is, hogy valakit az állami ellátásban megoperáljanak a tébé terhére, majd a magánellátásban beszedjék az ezért elképzelt díjat.

Akkor is, ha az illető orvos nincs alkalmazásban az adott intézményben, így ott nem is kap fizetést?

Nagy kérdés, hogy ezt miképpen lehet kivezetni a rendszerből, különös tekintettel arra, hogy a törvény bizonyos, úgymond komplex esetekben már most lehetővé teszi a kivételt. Ebben nevesíti például a szülészet-nőgyógyászatot. Valójában nem tudjuk még, hogy mekkora az a kiskapu, amelyet szántszándékkal maga a törvény nyitott. Persze egyszerű megoldás biztosan nincs.

Kásler miniszter a törvény mellett érvelve kijelentette: biztos benne, hogy annak hatására hazajönnek majd az orvosok külföldről. Ön is biztos ebben?

Ahogy én látom az első reakciókat, kevés orvos ért ebben egyet a miniszter úrral. Sajnos, magam is azt gondolom, hogy ez a törvény a jelenlegi formájában még nem alkalmas arra, hogy bárkit is hazacsábítson a magyar egészségügybe. Azért sem, mert akik útnak indultak, nem kizárólag a pénz miatt mentek el. Döntésükben nagy szerepet játszottak az átlátható körülmények, a megfelelő infrastruktúra, az előrelépés lehetősége, a kiszámíthatóság. Sok minden, aminek megteremtésével itthon, Magyarországon még mindig adósok vagyunk. És sajnos arra látok több esélyt, hogy ha nem sikerül átszabni a törvényt, akkor az inkább az elvándorlást fogja erősíteni.