Érdi tömegverekedés: az 50 éves áldozat mellett ketten életveszélyes, hárman súlyos sérülést szenvedtek

2020. július 31. 16:43 - szerző: 168 Óra

A rendőrség elfogta annak a két bandának a tagjait, akik csütörtök este verekedtek össze Érden egy benzinkútnál. A vita közben szúró- és vágóeszközök, kövek és lőfegyver is előkerült, egy 50 éves férfi pedig meghalt. Péntek reggel azt közölte, hogy elfogták azt a 36 éves férfit is, akit a gyilkossággal gyanúsítanak.

A pénteki sajtótájékoztatón elmondták, hogy vélhetően két család nézeteltérése fajult vitáig, majd erőszakig. A – rendőrség megfogalmazása szerint – vendettában résztvevők fele egy Pest megyei, másik fele pedig egy Fejér megyei településről származik.

Az előállított 12 fővel szemben indítottak eljárást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy fővel szemben pedig emberölés miatt.

A rendőrség a sajtótájékoztatón nem mondta el, hogy az 50 éves férfi pontosan mi miatt vesztette életét.

A rendőrség közlése szerint két ember életveszélyes, három fő súlyos, míg hét fő könnyű sérülést szenvedett.