18 órán belül elfogták az érdi gyilkosság két gyanúsítottját

2020. augusztus 9., 12:56

Szerző:

A nyomozók őrizetbe vették az érdi emberölés két gyanúsítottját – számolt be róla a police.hu.

Egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekvő férfiről érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. augusztus 8-án 12 óra 47 perckor. A helyszíni és a halottszemle egyértelműsítette, hogy a 47 éves férfi bűncselekmény áldozata lett, testén több késszúrást elszenvedett.

Az is kiderült, halála nagy valószínűséggel előző nap késő este állt be.

A Pest megyei forrónyomos rendőrök a holttestet megtalálókat és a környéken élőket kikérdezték, a beszerzett információk alapján két férfit vettek számításba lehetséges elkövetőként. Némi nehézséget okozott, hogy csak a keresztnevük volt ismert, lakcímükön régóta nem tartózkodnak, csavargó életmódot élnek. Ennek ellenére sikerült megállapítani, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”. Vasárnap éjjel 1 óra 20 perckor fogták el őket.

A 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt,

mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését.

Személyes sérelmüket hozták fel indokként, az áldozat korábbi, számukra nemtetsző viselkedését akarták így „lerendezni”.

Fotó: police.hu

Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszúrta. Néhány perccel később sorsára hagyták áldozatukat és elszaladtak a helyszínről.

Cs. Sándor és V. Kálmán ellen – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Kezdeményezik a két férfi letartóztatását.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.