Epilepsziás roham közben a saját kutyái tépték szét a nádasladányi fodrásznőt

2019. december 6., 05:10

Szerző:

A saját kutyái téptek szét egy 51 éves nőt a Fejér megyei Nádasladányban – értesült az RTL Klub Híradója. A kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy a nőre – a község egyik kedvelt fodrászára – akkor támadtak rá a kutyák, amikor epilepsziás rohamot kapott. Idős, beteg édesanyja is mellette volt a házban, ahol az incidens történt, de nem tudott segíteni rajta. Sokkot kapott, amikor a lánya harapásnyomokkal borított holttestét órákkal később megtalálták, mereven ült és a televíziót bámulta.

A két nő két nagytestű kutyával élt együtt. Kölyökkoruk óta nevelte őket, és bár az ágyában aludhattak, nem igazán törődött velük. Annyira elhanyagolt állapotban voltak, hogy az egyikük már el is pusztult. Évek óta nem vitte el őket oltásra.

Az eset még november 14-én történt. A fodrászat előtt azóta is mécsesekkel róják le kegyeletüket a nő előtt a helyiek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.