„Engednék a párizsiak, hogy elüldözzék a Sorbonne-t?” – Tüntettek a CEU-ért, Budapesten megtelt az Egyetem tér

2018. november 16. 20:20 - szerző: Ágoston Zoltán

Ha a CEU-s oktatók és diákok nem lesznek Magyarországon, akkor ez egy szegényebb ország lesz.

A kezdésre, péntek este hét órára szinte teljesen megtelt az Egyetem tér azon a tüntetésen amelyet a Momentum Mozgalom hirdetett meg a CEU melletti kiállás jegyében. Több száz tüntető azt követelik, hogy az Orbán-kormány írja alá végre azt a kétoldalú megállapodást, amely lehetővé tenné, hogy a Soros György alapította egyetem továbbra is Budapesten működhessen. A kabinet annak ellenére nem hajlandó szignálni a New York Állammal kötendő megállapodást, hogy a CEU már régóta megfelel a felsőoktatási törvény tavalyi módosításában, a hírhedt lex CEU-ban szereplő feltételnek, hogy külföldi egyetemként az anyaországában – jelen esetben az Egyesült Államokban – is képzést kell folytatnia. Ehhez a CEU a New York-i Bard College-dzsal működik együtt.

A CEU december 1-ig adott időt az Orbán-kormánynak a megállapodás aláírására, ami híján Bécsbe kell költöznie. Az első tüntetést október 26-án rendezték a megállapodás aláírásának a követelésével, Fekete-Győr András Momentum-elnök azon jelentette be, hogy ma tartják a következőt.

Fotó: Merész Márton

A tüntetés elején a tömeg a Szabad ország, szabad egyetem! szlogent skandálta, ami pedig a felszólalásokat illeti,  Mécs János, a CEU joghallgatója arról beszélt, az Orbán-kormány egy olyan világszínvonalú képzéstől akarja megfosztani a magyar fiatalokat, amely itt, Magyarországon folyhat. Ha a CEU-s oktatók és diákok nem lesznek Magyarországon, akkor ez egy szegényebb ország lesz – mondta, hozzáfűzve, hogy amit az Orbán-kormány sem tagadni, sem büntetni nem tud, azt megtámadja, amit a hajléktalanság betiltása mellett az MTA és a CEU példája is bizonyít. Egy rossz alkotmányt ki lehet javítani, de egy lerombolt társadalmat már nem ilyen könnyű újjáépíteni – mondta.

Fotó: Merész Márton

Utána Berg Dániel, a Momentum elnökségi ezután azzal lépett a pódiumra, hogy aki a CEU-t tönkreteszi, az Budapestnek is árt, a magyar főváros pedig csendben a NER-lovagok játszóterévé válik.

– Hol van Tarlós István, akinek kötelessége lenne a budapestiek érdekét szolgálni? (...)  Ki fogja megmenteni a Magyar Tudományos Akadémiát, az ELTE-t, a Corvinust és a Közép-európai egyetemet?

– firtatta ennek kapcsán, azt állítva, mint budapestieknek a mi kötelességünk kiállni érte. – Engednék a párizsiak, hogy elüldözzék a Sorbonne-t? – kérdezte, azzal fejezve be, hogy meg fogják védeni a CEU-t.

Következő felszólalóként Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, az LMP volt társelnöke úgy vélte, a CEU egy szabad egyetem, és éppen ez a szabadság, a „mi szabadságunk”  az, ami megrémíti az Orbán-kormányt.

– Látjuk és érezzük, hogy a sötétség egyre nő. Pontosan tudjuk. hogy otthon alszanak azok, akiket az ügyészség futni hagy, pedig tudjuk, hogy milliárdos csalások elkövetői, miközben legnyomorultabb embertársainkat börtönnel fenyegetik. És azt is tudjuk, hogy politikusbűnözőket rejtegetnek, most is, miközben azt az egyetemet, amelyért most itt állunk, arra figyelmeztetik, hogy senki nem állhat a törvények felett 

– hívta fel a figyelmet az ellentmondásra.  Szerinte az Orbán-kormányt csak úgy lehet leváltani, ha szabad emberek összefognak, és formálni akarják a jövőt. A CEU az utóbbi időben szimbólummá is vált: a szabadság szimbóluma lett – zárta a beszédét.

Fotó: Merész Márton

Utolsóként aztán Fekete-Győr András Momentum-elnök azt mondta, az egyetemekért nemcsak a diákoknak és a civileknek, hanem azoknak a rektoroknak, dékánoknak és egyetemi tanároknak is ki kellene állniuk, akik eddig nem szólaltak meg. felidézte, hogy az Orbán-kormány a budapesti olimpia megrendezésétől is visszalépett, miután elindult  a népszavazási aláírásgyűjtési akció. Ugyanez – vélte – működhet a CEU esetében is, ezért kérte a felsőoktatás szereplőit, hogy fogjanak össze.

– Orbán Viktor az erő nyelvén ért. Orbán Viktor kiröhögi a diplomáciát, kiröhögi a diplomatákat. Orbán Viktor átgázol mindenkin, aki csendben marad, és aki nem áll fel. Ezt vegyük észre. Amikor a netadót be akarták vezetni, majdnem százezer ember kiment az utcákra, fiatalok, idősek, mindenki. Érezték, hogy erő áll velük szemben. Megfutamodtak

– emlékeztetett. 

A tüntetésen megjelent az az óriásplakát, amellyel Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának, az ALDE-nak a vezetője kezdett el kampányolni Orbán Viktor ellen. A transzparens tegnap érkezett Magyarországra, friss ALDE-tagként a Momentum a miniszterelnök felcsúti háza elé is el akarja vinni.