Tarlós István: Én lennék gyáva?

A főpolgármester szerint kampányban sok minden elképzelhető: ripacskodás, erőszakoskodás, provokáció, egyebek. Interjú.

2019. szeptember 24., 06:45

Szerző:

– Főpolgármester úr, ön szerint a budapestieknek mire van inkább szükségük: újabb sportlétesítményekre több száz milliárdért, vagy működő egészségügyre?

– A „több száz milliárd” országos szám, és kétlem, hogy a főpolgármesternek túl sok köze lenne szegedi, kisvárdai vagy kozármislenyi beruházásokhoz. De ha a kérdést ilyen lakonikusan tesszük fel, akkor a válasz nem lehet vitás. Természetesen egészségügyre. Csak a helyzet egyáltalán nem az, hogy ezek egymást kizáró dolgok. Stadion pillanatnyilag kettő épül Budapesten. Az egyik a Népstadion, amely egyébként a XIV. kerületben van, és amellyel kapcsolatban én a közgyűlésben semmilyen tiltakozást sem hallottam. Ez a létesítmény novemberre elkészül. És jó, hogy elkészül, szerintem a Népstadion megépítését nem észszerű és nem is ügyes dolog kifogásolni. Mutasson nekem olyan világvárost, ahol nincs legalább egy hasonló méretű sportlétesítmény! A másik a kispesti Honvéd-stadion. Ha azt valaki le tudja állítani, hát állítsa. Fontos megjegyezni, hogy Karácsony Gergely a vétójog gyakorlását kéri rajtam számon a Puskás stadion ügyében. Az a stadion 2017 óta épül, nekem pedig a közfejlesztési tanácsban 2019 óta van vétójogom. 2017-ben még nem is létezett a tanács. A kispesti stadion a Párbeszéd parlamenti frakciójában ülő Burány úr képviselői körzetében és MSZP-s polgármester vezette kerületben van. Nem emlékszem tiltakozásra. Helyes volna, ha Karácsony a kifogásait a Honvéd-keménymaggal is egyeztetné. Az egészségügy az egész országban törvény alapján nem önkormányzati kompetencia. A pénz, amit stadionépítésekre fordítanak, sohasem jut el a főpolgármesterhez, így azt nincs is módja egészségügyre fordítani. Még annyit tudok hozzátenni: ne beszéljen egészségügyről – főleg arról a részéről, amiben nem is kompetens – olyan ember, aki még saját kerületének egészségügyi szolgálatának a pénzeit is visszatartotta.

– Nyilván Zuglóról beszél. Én úgy tudom, hogy a XIV. kerületi egészségügyi szolgálatok végül több pénzt kaptak, mint amennyi a számukra eredetileg megszavazott összeg volt. Tőlük azt az információt kaptam, hogy tényleg volt egy rövid idő, amikor a jegyző a mindenkire érvényes kifizetési korlátozások miatt visszatartott egy összeget, de később annál többet fizettek ki nekik.

– Nem pontosan tudja. Már megint a jegyzővel takaróznak, úgy látom, Karácsony előkelő idegen Zuglóban. A kerület információi több ügyben hamisak. A parkolásról és a kifizetetlen számlákról, sok mindenről. Ezt nem csak fideszesek állítják. De erről nem akarok sokat beszélni. Karácsony miért titkosította nemrég a kifizetetlen számlákat és a kintlévőségeket?

Fotó: Merész Márton

– Nem áll módomban, hogy igazságot tegyek ebben a vitában. Térjünk vissza a kórházakkal kapcsolatban arra…

– Ez nem vita. Ezek könnyen ellenőrizhető tények, ha valaki nem csak bemondásokra hagyatkozik. És ne térjünk vissza a kórházakkal kapcsolatban semmire, mert a kórházakat feladatként az állam az egész országban magához vette a forrásokkal együtt. Mindig azt hallom, hogy tálcán nyújtottam át az egészségügyet. Arra kérem, hogy olvassa el a hvg.hu 2012. október 17-i írását. Én voltam az egyetlen, aki nem írtam alá a megállapodást.

– Jó, akkor beszéljünk inkább a sportlétesítményekről. A budapestiek a Momentum aláírásgyűjtésének idején egyértelműen úgy foglaltak állást, hogy nem akarják, hogy a pénzüket olimpiára költsék. Ehhez képest ott a Déli Városkapu Program, amelynek keretében épül kézilabda-aréna, atlétikai stadion, kajak-kenu szlalompálya, extrémsport-központ és persze a Galvani híd – csupa olyasmi, ami az olimpiai tervekben szerepelt. Sok száz milliárd forintért.

– A Galvani híd is sportberuházás? Hogy állíthat ilyet? Azt mondja, sportcélokra épül a Galvani híd?

– Közvetlenül nem. De szerepelt az olimpiai létesítmények terveiben, minthogy azok jó megközelíthetőségét is szolgálja. Ön egyetért-e azzal, hogy ez legyen Budapest fejlesztésének fő iránya?

– Közvetve sem sportcélú. Az egy szükséges városi Duna-híd lesz. A fővárosi beruházásokról kellene beszélnünk. Amit felsorolt, az egytől egyig korábban kezdeményezett állami projekt. Ezeket a főpolgármester nem tudja annullálni, bárhogyan hívják is. Ki akadályozta meg például a volt úttörőstadion átépítését vagy a kilencemeletes teniszstadion létesítését önkormányzati területen, a Margitszigeten? Ugye tudja, hogy én? Nézze meg azoknak a fővárosi beruházásoknak a preferenciasorrendjét, amelyeket én vittem át a közfejlesztési tanácson. Aki főpolgármesteri ambíciókkal a háta mögött azt mondja, hogy ő állami területen állami beruházásokat meg tud akadályozni, az nem mond igazat. Vagy becsapja a népet, vagy teljesen tájékozatlan.

– De főpolgármesterként önnek vétójoga van. Nem?

– Hogyan lenne vétójogom olyasmiben, amiben sokkal előbb volt döntés? Elmondom: kétféle vétójogom van. Az egyik a közgyűlésben érvényesíthető 2014 óta, csakhogy ez a téma a közgyűlésben nem merült fel, mert ez a program nem fővárosi beruházás. A közfejlesztési tanácsban vétójogom 2019 januárja óta van, de a Déli Városkapu Programot a kormány még azelőtt indította el, hogy ez a jogom hatályba lépett volna.

– Hogyan áll a parkolási rendszer ügye? Az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásai során ön szorgalmazta, hogy ez legyen fővárosi hatáskör.

– Igen. Zugló polgármestere vajon miért nem állt mellém soha ebben a kérdésben? 2017 augusztusában indignált levélben követelte kerületének a parkoláslebonyolítás jogát. Karácsony, nem pedig a jegyző, mielőtt megint őt mártaná be.

– És a fideszes polgármesterek miért nem álltak ön mellé?

– Ez a válasz? Állandóan fideszezik. Nem Karácsony az ellenfelem? Folyton a Fidesszel mentegeti. Egyiket nem lehet a másikkal megmagyarázni.

– Csakhogy már régóta tudjuk, megdézsmálják a boltot, gyanús folyamatok zajlanak a parkolási pénzek körül.

– Először is a főváros és én semmilyen parkolási üzemeltetési szerződést nem kötöttünk. Egyet sem. Egyébként ezt így vissza kell utasítanom, mert ez nem igaz minden kerület esetében. Kilenc kerületben nincs is fizető parkolás. Hozzám, illetve a pénzügyi helyettesemhez csak a végszámok futnak be. Hogy mögöttük mi áll, arról nem szól a fáma.

– Zugló is tanult a hibákból. Most azt mondják, hogy napi egymillió tiszta bevételük van a parkolásból.

– „Tanult a hibákból.” Kár, hogy ez is csak éterbe vesző tőmondat. Mi a bizonyítéka, azon kívül, hogy bemondják? Ki kell nyitni a zuglói költségvetést, benne van 300 millió betervezett veszteség. Az kevés, ha esdeklő mosollyal annyit mondunk valamire, hogy „nem igaz”. Milyen szerződést írt alá Karácsony? Ő maga piszkos alkunak nevezte. Említhetem a kórházak ügyét is. Abban Karácsony egyenesen csal. A kórházakat hét éve törvény alapján az egész országban az állam gondozza. Biztosan lehetne jobb is, de ez nem a főpolgármesteri kampány témája. Karácsony mégis azt a hamis látszatot kelti, mintha bármi kompetenciája, mozgástere lenne a kórházak kérdésében. Miközben ő is tudja, hogy nem így van.

Fotó: Merész Márton

– Ön szerint a parkolási ügyeket mikorra lehet tisztességesen és átláthatóan rendezni, centralizálni?

– Ön szerint ez értelmes kérdés?

– Annak szántam.

– A szándékát nem vonom kétségbe. Csak azt tudom mondani, hogy ezt a témát napirenden tartom. Az elszámolásokhoz ragaszkodni fogok. Egyelőre azonban nem tudjuk, hogy a képviselő-testületek hogyan állnak majd össze a kerületekben. Nem tudjuk, hogy ki lesz a főpolgármester, nem tudjuk, hogy mi lesz a Fővárosi Közgyűlés összetétele.

– Akkor lépjünk tovább. Az elmúlt hetekben kizöldült az ön programja.

– Az elmúlt hetekben? Másfél évvel ezelőtt hagyta jóvá a közgyűlés a klímastratégiánkat. A zöldinfrastruktúra-fejlesztési koncepciónkat és a mobilitási tervünket is elég régen. Mi az, hogy a közelmúltban zöldült ki? A minap ültettük el a tízezredik fát.

– Ebben a hónapban nevezett ki környezetvédelemért felelős főpolgármesteri megbízottat.

– Ez egész más kérdés. Mi az összefüggés? Ki kellett jelölnöm, mert ugrásszerűen megnőtt a zöldpolitikával kapcsolatos hisztérikus megnyilvánulások száma. Szükséges, hogy a kontroll és a valóságnak megfelelő kommunikáció egy kézbe kerüljön.

– Ön a közelmúltban megtiltotta, hogy kivágjanak akár egyetlen fát is. Ez azért a kampányüzemmód jele, hiszen korábban nem volt ilyen szabály.

– De intézkedés volt. Például a Margitszigeten. Azt tiltottam meg, ami a közelmúltban a tudomásomra jutott, és nem elfogadható. Például ha tudomásomra jutott volna, hogy a zuglói Pillangó parkban kivágtak csaknem száz fát, az ellen is felemeltem volna a szavam. Ott nem tiltották meg.

– Ott 56 beteg fát vágtak ki.

– Nem ennyit vágtak ki, hanem csak ennyire kaptak engedélyt. Honnan veszi, hogy mind beteg volt? A Szentendrei úton a 25 meg mind egészséges, igaz?

– Volt a csupa térkő Kossuth tér, volt a Városliget ügye. Egymás mellé tehetjük a József nádor tér korábbi és a mostani képeit – nagyon szomorú eredményt látunk.

– A Városliget csupa kő lenne? A József nádor tér nincs is készen. Önnek a felújítások mindegyike szomorú kép? Örülök, hogy legalább a budai fonódót vagy a Széll Kálmán, korábban Moszkva teret nem sorolta közéjük.

– Az látszik már, hogy mennyi és milyen minőségű zöldterület lett ott. De mondhatnám a Duna Aréna közelében kialakított kopár rakpartot is. Gondolja, hogy a választásokig sikerül megváltoztatni a térkőimázst?

– Kevéssé osztom a térkőimázs-véleményét. Nekem sem minden tetszik, de ez az elmúlt év kampánylózungja. Azt viszont pontosan tudom, hogy az elmúlt három évben tízezer fát ültettünk Budapesten. Zuglóban is többet, mint a kerület.

– És hányat vágtak ki?

– A Főkert, a mi cégünk sokkal többet ültetett, mint amennyit kivágott. Az én feladatom pedig az, hogy a fővárosi kompetenciájú ügyeket kezeljem. Tudja, érdekes dolog ez. Nem tudom, hogy feltűnt-e önnek, de a Népstadion és a Városliget is a XIV. kerületben van. Ott van egy gyakorló polgármester, akinek a kerületben több hatósági hatásköre van, mint a főpolgármesternek.

– Csak nem azt mondja, hogy Karácsony megakadályozhatta volna a Liget-projektet és a Népstadion újjáépítését?

– Csak nem azt mondják, hogy én megakadályozhattam volna? De, önök azt mondják. Most meg felháborodik egy ilyen mondattól. Pedig Karácsony egy csomó ilyet ígér, ami persze kamu. Hát nem ő mondja, hogy ezt meg lehetett volna tenni? Hogy ő a jövőben megakadályozza majd a nagy építkezéseket? Karácsony nemcsak zuglói polgármester, de öt éve a Fővárosi Közgyűlés teljes jogú tagja. Mit tett ebben a minőségében?

– Ő azt mondja, hogy a főpolgármesternek vétójoga van a fővárosi építkezésekkel kapcsolatban.

– Mert összevissza beszél, és igazából fogalma sincs, mi történik a fővárosban. Folyton a saját alkalmasságát kérdőjelezi meg. Már mondtam, és nem hiszem, hogy azóta elfelejtette: nekem a közfejlesztések tanácsában 2019 januárja óta van vétójogom. A Népstadion újjáépítése és a Liget-projekt sokkal előbb kezdődött. Ha egy gyakorló kerületi polgármester, aki fővárosi képviselő is, azt állítja, hogy ezek megakadályozhatók lettek volna, akkor miért nem tett valamit?

– Karácsony nyilván úgy gondolja, hogy ha valaki olyan tisztet tölt be, amely a legnagyobb választói legitimitással bír – hiszen a főpolgármestert választják az országban a legtöbb közvetlen szavazattal –, akkor mások a lehetőségei.

– A személyi legitimitás és a törvényes hatáskör nem ugyanaz. Kérem, ne komolytalankodjék!

– Kétmillió ember képviseletében másképpen tud fellépni valaki, mint egy kisebbségben kormányzó kerületi polgármester.

– Zuglóban 22 képviselő van, közülük csak kilenc fideszes. Mindig elmosolyodom ezen a kisstílű csúsztatáson, hogy Karácsony „kisebbségben van”. Állítólag teljes ellenzéki összefogás van, és Karácsony ennek a főpolgármester-jelöltje.

– Ön is tudja, hogy kisebbségben kormányozni nehéz dolog, Karácsonyt úgy választották meg, hogy az MSZP–DK–Együtt–PM-koalíció csupán kilenc embert tudott mögé állítani. Csak rájuk számíthatott, sőt volt, amikor közülük sem mindenkire.

– Nem, nem tudom, hogy nehéz. Elképzelem, de nem tudom, mert soha nem kerültem olyan helyzetbe, mint Karácsony. Óbudát tizenkét éven át kisebbségből kormányoztam. Azt viszont tavasszal az Index írta meg: Karácsony úgy nyilatkozott nekik, hogy a testülete 90 százaléka ellene van. Ebben a felsorolt pártok nincsenek benne? Vagy a Fidesz ezek nélkül bármit át tud erőltetni? Micsoda ellenzéki összefogás az ilyen? Micsoda polgármester az, aki saját szövetségeseiben sem bízhat, és képtelen befolyásolni őket? Hiszen Karácsony még az őt jelölő MSZP helyi frakciójával sem tudott mit kezdeni.

– Nem feladatom, hogy meggyőzzem az ellenzéki összefogás hatékonyságáról, vagy Karácsony Gergelyt védelmezzem önnel szemben.

– Egyfolytában védelmezi. Hagyja már Karácsonyt, én egyáltalán nem akartam Karácsonyról beszélni.

– Akkor miért beszélünk róla annyit?

– Kénytelen vagyok a kérdéseire válaszolni, és már a legelsőben is rá utalt.

– Nem is bánnám, ha témát válthatnánk.

– Sok mindent nem hoz szóba, ami pedig a főpolgármesteri kampány része. Beszélt viszont állami kompetenciákról, kórházakról, általában sportlétesítményekről, felsorolt egy sereg állami nagyberuházást. Olyanokat kérdez, hogy kénytelen vagyok Zuglót említeni, mert másképp nem lehet válaszolni.

Fotó: Merész Márton

– A 3-as metró légkondicionálásáról kérdezhetem?

– Talán van ilyen súlyú történet az is, hogy felújítottuk a romhalmaz 3-as metrót, aminek az ellenzéken kívül mindenki örül. Mégiscsak további harminc évre biztonságos. A 3-as metrónak van miért örülni, ugyanis kegyetlenül nehéz munkával, pereskedéssel sikerült módosítanunk a 4-es és a 2-es vonalon futó Alstom kocsikkal kapcsolatos szerződéseket, és 35 milliárd forintot visszaszereztünk. A legutóbbi lépésben éppen hatmilliárdot.

– Ez hogyan jön a 3-as metró légkondicionálásához, amelyről egyébként korábban azt mondta, hogy nem is lehetséges?

– Nem is volt. Úgy jön ide, hogy a visszaszerzett pénz lesz a légkondicionálás pénzügyi alapja, amit már többször elmondtam. Sokáig úgy tűnt, hogy műszakilag nincs megoldás, de végül találtunk olyan cégeket, amelyeknek a szerkezete befér az alagútba. A BKV hónapok óta egyeztet, és a klímaberendezéseket be fogják építeni a metrókocsikba.

– Ez megoldható a következő nyárra?

– Az után a metró után, ami a Demszky-éra után maradt, lehetne egy kicsit örülni a felújított és harminc évig biztonságos metróknak is. De igen. Ez minden jel szerint megvalósulhat a jövő évben. És ugye ön is emlékszik: én a hármas vonalra is új kocsikat akartam, de felújításra kaptunk kormánygaranciát. Kényszerhelyzet volt. Gondolom, azt senki sem akarta volna, hogy a rozsdás roncsok fussanak tovább. Ma több mint négyszáz metrókocsink van, ebből 222 felújított, az összes többi pedig új szerelvény. De nem kellene-e lassanként a kampányról is beszélnünk?

– Akkor beszéljünk a kampányról. Karácsony Gergely szeretne önnel vitatkozni. Szerinte az lenne a legjobb, ha kettesben mérkőznének meg, de nyitott arra is, hogy a többi jelölttel közös vita legyen. Ön először ráállt, aztán Kósa Lajos adott negatív választ ön helyett, és mintha az ő véleménye vált volna a hivatalos válasszá. Tehát nem lesz vita?

– Öntől ezt a trükköző kérdést nem vártam. Nem értem, miért csinálja ezt. Az ördögöt szeretne Karácsony vitatkozni. Már látszik, hogy komédia az egész. Legjobb lesz ezt a kérdést gyorsan lezárni. Kósa Lajosnak az én kampányomban nincs szerepe. Lassan egész lista lesz arról, ki mindenki dirigál nekem Karácsony szerint a Fideszből. Már ezen mulat a város. Karácsony nyitott arra, hogy minden jelölt részt vegyen a vitában? Nekem azt írja, hogy csak ketten vitatkozzunk, egyidejűleg az ATV-ben bejelenti, hogy tőle ott lehet mindenki. Másnap újra ír nekem, és azt követeli, hogy csakis Tarlós–Karácsony-vita legyen. Hónapokkal korábban jeleztem, hogy vannak feltételeim: például hogy ne legyenek előre egyeztetett kérdések, és ne legyen moderátor. Elengedte a füle mellett. Egyik nap azt mondja, minden feltételt elfogad, másnap írja, hogy ne legyenek feltételek. A legfontosabb érvem: én az ellenzéki éveket végigvitatkoztam Demszkyvel. Horváth Csaba is viaskodott velem évekig derekasan, ha nem értettünk is egyet. Karácsonynak öt éve volt, hogy vitatkozzék velem. Soha kísérletet sem tett rá. Ha egyáltalán ott volt a közgyűlésben, lesütött szemmel vizsgálgatta a cipője orrát, és meg sem mukkant. Az utolsó teljes ellenzéki évemben én 59 alkalommal vitáztam a közgyűlésben Demszkyékkel. Karácsony most, a hasonló saját időszakában egy alkalommal tette ezt meg, de akkor sem vitatkozott, hanem egy kevesebb mint félperces felszólalása volt. Most akar vitatkozni hirtelen? Miről? Mert azt kikötötte, hogy Zuglóról nem szabad kérdezni. Ráadásul maga Gyurcsány Ferenc is nagy nyilvánosság előtt nevezte őt erőtlennek. A lényeg a következő: az „előválasztást” óriási sikernek mondják. Karácsony teljesítményéről semmit nem tudni. Ellenben levegőnek nézi Puzsért, és azt tartja, ő sokkal erősebb nála. Hát bizonyítsa be! Legyen előbb vita a kihívók között. Ha Karácsony nem mer kiállni Puzsér ellen, akkor fél és gyáva. Ez a feltételem, utána jöjjenek vissza Karácsonyék.

– A józsefvárosi választási iroda feljelentést tett Pikó András VIII. kerületi ellenzéki jelölt csapata ellen személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt, a rendőrség pedig nagy csinnadrattával kivonult házkutatásra. Az úgynevezett Kubatov-listákról mindenki évek óta beszél, arról viszont nem hallottunk, hogy azok iránt érdeklődik bármelyik hatóság. Ön szerint ez rendben van? Fair, ha a rendőrök választási irodákban koboznak el számítógépeket?

– Nézze, erről semmit nem tudok. Hogy fair-e, különösen pedig jogos-e egy rendőri intézkedés, az nem attól függ, hogy hol történik. Nem jó, ha egy kampány törvénytelenségbe csúszik, bárki teszi, ugyanakkor én óvatosabban kezelném a kérdést. Kampány van, sok minden elképzelhető. Ripacskodás, erőszakoskodás, provokáció, egyebek. Az sem kizárt, hogy az érintettek alig várják, hogy mártírt csinálhassanak belőlük. Én visszafogottan viszonyulnék az ügyhöz.

– Van-e az ön kampányának üzenetei között olyan, ami fontosabb a többinél? Leggyakrabban talán arról hallunk, hogy nem tartja kompetensnek a versenytársait. Ezt sugallják a városszerte látható bohócos plakátok is.

– Én inkább arról beszélek, mit csináltam meg Budapesten, és mit tervezek, amire van is jogosítványom. A kompetenciadolgot nem tőlem hallják leggyakrabban, de az ezzel kapcsolatos állítást nemigen sikerült még cáfolnia senkinek. Plakátok: amikor Orbán Viktor hungarocellfejét rugdosták végig az utcán, az ellenzékből kevesen méltatlankodtak. Karácsony viszont már a kampánynyitóján „bábként” mutatott be engem. Idéznék néhány véleményt az ellenzéki sajtóból: „Tarlós autokratikus módszerekkel vezet” (Magyar Narancs), „Láthatóan attól sem ijed meg, ha konfliktusba kell kerülnie a jobboldal befolyásos háttérembereivel” (Magyar Narancs), „Tarlós csatát nyert – Orbán kapitulál?” (Napi.hu), „Tarlós keményen odaszólt Orbán Viktornak” (Propeller.hu). Most akkor ehhez képest mi ez a nagy panaszkodás az ön által is kifogásolt plakátra? Miközben Karácsony és csapata látványosan levegőnek nézi és semmibe veszi régi ismerősét, Puzsért, aki mellesleg ugyanúgy megszerezte a kihívás jogát, mint Karácsony?

– Azt egyébként korrektnek tartja, ha a vétójogát is tartalmazó megállapodást a kormány egyszerűen visszavonja, ha a budapestiek rosszul találnak szavazni?

– Sok minden van ebben a kampányban, aminek a korrektsége megkérdőjelezhető. De Gulyás Gergely mondatát csúnyán kiforgatták. Az az állítása, hogy Orbán Viktor és köztem nem közjogi és nem magánszemélyek közti, hanem politikai megállapodás van – teljesen igaz. A megállapodás az én kikötéseimet tartalmazza ahhoz, hogy elinduljak a választásokon. Mi ezzel a baj? Nincs egy éve, hogy liberális gondolkodók köszöngették nekem televízióban, hogy „mentem” a demokráciát. Hiszen első számú feltételem volt a közvetlen választás megtartása. Képzelheti, mennyire „félek” Karácsonytól vagy mástól, ha ehhez ennyire ragaszkodtam. Én lennék gyáva, szerkesztő úr? Ki az, aki végig bejárt a Nap TV-be, aki bejár az ATV-be, aki nyilatkozik a Klubrádiónak, a 168 Órának, a Népszavának? Aki évek óta meghívja az ellenzéki médiát a Budapestinfókra? Gyáva voltam tán Demszkyvel, vagy legutóbb, a Margitszigeten olyan gyávának tűntem?

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.