Huszonöt éve halálra késelte honfitársát egy pesti panzióban, most a Facebook segítségével fogták el a rendőrök

2019. október 22., 17:05

Szerző:

Huszonöt évvel a bűncselekmény után, idén nyáron elfogtak egy férfit, aki 1994 decemberében megölte honfitársát egy budapesti panzióban - tudta meg a 168 Óra. A koszovói állampolgárságú, jelenleg 45, a bűncselekmény elkövetésekor 20 éves S. A.-t Szlovéniában kapták el, már Magyarországon van, letartóztatását elrendelték. 

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahol megerősítették értesüléseinket:

„Az esettel összefüggésben a férfit szlovén rendőrök fogták el 2019 augusztus 23-án Szlovéniában, európai elfogatóparancs alapján. A férfit a BRFK munkatársainak 2019. október 3-án adták át, akinek letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. október 5-én elrendelte" - írta a BRFK Kommunikációs Osztálya. 

Fotó: police.hu

S. A.-val szemben 2008. március 17-én, csaknem 14 évvel a gyilkosság után, még a bűncselekmény elévülése előtt európai elfogatóparancsot adtak ki, így „a kibocsátás napján az elévülés határideje ismét elkezdődött.”

Úgy tudjuk, a férfi egy Numero 85 nevű, azóta már nem működő panzió bárjában ölhette meg honfitársát, majd elmenekült. A Kurir két és fél évvel az eset után azt írta:

„A 23 éves, szerb állampolgárságú S. A.-t harmadik éve keresik honfitársa meggyilkolása miatt. S. még 1994. december 26-án a XVI. kerületi Borotvás utca 41. szám alatti panzióban különbözött össze T. A.-val. A vitából verekedés kerekedett, előkerült a kés, amivel S. többször mellkason szúrta T. A.-t, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. S.-nek eszében sem volt megvárni a rendőröket, elmenekült, azóta sem találják.”

Úgy tudjuk, S. A.-t a Facebookon azonosították. A közösségi oldalon más néven volt fent, ám a róla korábban közzétett fotók és a profilképe alapján is feltűnő, hogy S. A. és A. P. ugyanaz a személy. Utóbbi néven július 13-án tett közzé utoljára bejegyzést, és másfél hónappal később fogták el Szlovéniában. A profil szerint Brüsszelben élt, és Szkopjéban született, de a police.hu-n található három évvel ezelőtti körözési adatlapja szerint a koszovói Ferijzajban született. 

(Címlapkép: Kurir/Arcanum Digitális Tudománytár)

Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző Facebook-oldalára.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.