Elfogták K-K. Lászlót, az oroszlányi gyilkosság gyanúsítottját

2020. január 3., 11:29

Szerző:

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra  december 31-én reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy oroszlányi lakásban egy női holttestet találtak. A helyszínen megállapították, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta.

A nyomozók az adatgyűjtésnek és a közterületen kihelyezett kamerák jó minőségű felvételeinek köszönhetően három napon belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Az 55 éves férfit január 2-án elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.  

K-K. Lászlót a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására – jelentette a police.hu.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.