Gyógyszerrel ölt a pénzéhes páros, egyikük már letartóztatásban van

2020. július 24., 10:15

Szerző:

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított egy 85 éves férfi rendkívüli halála miatt - közölte a rendőrség. A dunaújvárosi lakost feleségével együtt, magatehetetlen állapotban szállították 2020. február 23-án a kórházba, majd az egészségügyi intézmény értesítése szerint a kezelés ellenére, 2020. március 7-én a kórházban elhunyt. Az eljárás során adat merült fel arra vonatkozóan – tekintettel azon körülményre is, miszerint a két idős beteg azonos időben és hasonló panaszokkal került a kórházba -, hogy a férfi halálának oka mérgezés lehet. Időközben, az idős házaspár dédunokája a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon feljelentést tett arról, hogy 2020. február 23-a óta - egy hónap leforgása alatt –

a dédnagyszülei bankszámlájáról több millió forint összeget emeltek le ismeretlenek,

valamint a kártyával számos alkalommal vásároltak játékboltokban, éttermekben. Az életben maradt idős asszony a rendőröknek elmondta, hogy az otthonukban tartott készpénzből még 2019 októberében több millió forint eltűnt, ezért elhatározta, hogy a fennmaradó összeget bankban helyezi el. Az adatgyűjtések, tanúkihallgatások eredményeként a rendőröknek sikerült összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe került egy olyan hozzátartozó és annak élettársa, akik a házaspárral szoros kapcsolatban álltak. A gyanú szerint az elkövetők 2020. február 23-át megelőzően

több alkalommal nagy mennyiségű gyógyszert adtak a két idős embernek azért, hogy az a halálukat okozza.

A 26 éves K. Andreát a Fejér megyei nyomozók 2020. július 22-én elfogták, és – őrizetbe vétele mellett - előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társa, az 58 éves M. László,

mióta tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, szökésben van.

Ellene 2020. július 23-án a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.