Az ELTE azt kéri, hogy aki a fertőzés gócpontjainál járt, két hétig ne menjen be az egyetemre

2020. február 26., 13:50

Szerző:

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem körlevélben szólítja fel azokat a munkatársakat, hallgatókat és vendégeket, akik Észak-Olaszországból, valamint más fertőzési gócpontnak számító területről érkeznek, hogy két hétig önként maradjanak távol az egyetemi közösségtől - írja az Index. Az érintettektől azt kérik: emailben jelentkezzenek, hogy távollétük igazolt hiányzásnak minősüljön.

A levélben arra kérnek mindenkit, hogy amennyiben láz, köhögés vagy nehéz légzés panaszokat észlelnek, azonnal vegyél fel a kapcsolatot a háziorvossal, ha pedig sürgős ellátásra szorulnak, és mentőt kell hívni, mondják el, hogy a panasz előtt fertőzött területen jártak, vagy kapcsolatba kerültek onnan érkezett személlyel.

Az Index szerkesztőségébe eljuttatott másik levél szerint a Belső-Pesti Tankerületi Központ az intézményvezetők részére egy olyan levelet küldött ki, mely szerint a Klebelsberg Központ egyeztetett az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságával és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal. A levélben arra kérik az intézményvezetőket, hogy ha tanulócsoport Észak-Olaszországban tartózkodik, és az úton érintettek hatóságilag lezárt területet, akkor haladéktalanul keressék meg a tankerületi központot és értesítsék a területileg illetékes hivatal népegészségügyi osztályát is.

A tankerületi központot akkor is értesíteni kell, ha a csoport már itthon van, és arra kérik a szülőket, hogy ebben az esetben 14 napig ne vigyék iskolába a gyereket, ha pedig belázasodna, telefonon vegyék fel a kapcsolatot a háziorvossal.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.