Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Elrettentés: 1,2 millió forintos bírságot kapott a 71 éves nyugdíjas, mert dudálva tüntetett

2020. május 31. 18:20 - szerző: Magyar Hang/168 óra

Kétszer tüntetett dudálva, így összesen 1,2 millió forintos bírságot kapott egy idős férfi

– számolt be a Magyar Hang.
A 71 éves nyugdíjas trafikos, Szabó Gábor azt mondta a lapnak, inkább leüli a büntetést, minthogy kifizesse a bírságokat, amelyek szerinte valójában a véleménynyilvánításnak szóltak. 

Van ellene két további feljelentés, ezért lehet, további bírságokat fog kapni.

A kijárási korlátozások megszegését annak ellenére állapították meg esetében, hogy mindkét alkalommal a kormányhivatalban járt a tüntetés előtt – a másodszorra lepecsételt igazolást is magával vitte –, és útba esett neki hazafelé a Clark Ádám tér.

Már korábbi tüntetéseken (például a Kunigunda utcában, az MTVA-székház előtt) és a Városliget beépítése ellen tiltakozó civil csoport, a Ligetvédők tagjaként is több esetben megbüntették, volt, hogy őrizetbe is vették. A szabálysértési eljárások során elmondása szerint

általában vagy az derült ki, hogy nem követett el szabálysértést, vagy a bíróság jelentősen mérsékelte a büntetést,

de az is többször előfordult, hogy a rendőrség veszített ellene a bíróságon.

 

A lap emlékeztet, Hadházy Ákos  képviselő Szél Bernadettel közösen egyeztetett kedden Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal, erről a közösségi médiában számoltak be. Azt az információt kapták, hogy a kijárási korlátozás megsértése miatt legtöbbször csak figyelmeztetni szokott a rendőrség.

Hogy ennek dacára miért róttak ki ilyen magas összegű bírságokat a tüntetőkre, Hadházy állítása szerint a rendőrfőkapitány azt válaszolta:

„Passz”.