Elmegyógyintézetbe kerül az élettársa lányának megölésével gyanúsított idős fóti férfi

2021. január 10., 15:17

Szerző:

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság a férfit, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe viszik. 

A törvényszék közleménye szerint a sértett péntek délelőtt látogatta meg az édesanyját és annak élettársát Fóton, ahol konfliktusba keveredett a férfival.

A 87 éves férfi úgy gondolta, hogy élettársa lánya elvette a nyugdíját, ezt számon kérte rajta, és egy késsel nyakon szúrta a nőt. Az áldozat kimenekült az utcára, de az épület előtt összeesett. Ott a férfi még egyszer, a lapockáján megszúrta, többször a fejéhez vágott egy téglát, majd elhagyta a helyszínt. A nő meghalt.

A gyanúsított letartóztatását a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve a bűncselekmény brutális jellegére, az elkövető személyi és családi körülményeire, mentális állapotára való tekintettel az elsőfokú tárgyalás előkészítése során meghozandó döntésig, de legfeljebb egy hónapra elrendelte.

A végzést az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges és végrehajtható.

 

(MTI)