Valódi segítséget nem ad, későn lép a kormány, az állásukat már elvesztők kezét elengedi - reagáltak a pártok a kormány mentőcsomagjára

2020. április 7., 19:30

Szerző:

Túl későn reagált, valódi segítséget egyébként sem nyújt az igazán rászorulóknak a kormány – többnyire ez a véleménye az ellenzéki pártoknak a Palkovics László által bejelentett mentőcsomagról, kivételként a diplomásokat érintő kedvezményt üdvözölték.

LMP: Sovány a csomag

Sovány a válságra összeállított mentőcsomag, mivel az nem jelent megoldást sem a munkanélküli embereknek, sem a nyugdíjasoknak, sem a szociálisan rászorulóknak, reagált Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke. A kabinet, mondta, a mostani kritikus helyzetben ismét magára hagyta a nyugdíjasokat,

a 70 százalékos munkabértámogatással pedig egy hónapot késlekedett, aminek eredményeként több megmenthető munkahely szűnhetett meg.

A párt szeretné, ha a válság várható elhúzódása miatt az állami munkabérátvállalás legalább 6 hónapig, a foglalkoztatási járadék minimum 9 hónapig járna. A politikus kezdeményezte továbbá egy szolidaritási adó kivetését az állami megrendelésekből sokat kaszálókra, ez több milliárd forintos tételt jelentene például Mészáros Lőrinc esetében.

 

MSZP: A kormány folyamatosan 2-3 hetes késésben van

A kormány folyamatosan 2-3 hetes késéssel reagál a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra, ami miatt már mintegy 100 ezer magyar munkavállaló vesztette el állását. Tóth Bertalan pártelnök kifejtette: a kormány nem ad segítséget az árbevételüket elvesztő vállalkozásoknak, az elbocsátott munkavállalóknak. Javasolja, a jelenlegi 3 hónap helyett

legyen 9 hónap az álláskeresési járadék folyósítása, a legkisebb összege pedig 100 ezer forint.

A politikus szerint – aki üdvözölte a diplomaszerzéshez meghirdetett nyelvvizsga-amnesztiát, hozzátéve, hogy a pártja már öt éve javasolta ezt – 6,5 százalékos nyugdíjemelés lenne indokolt, és a kormány azonnal fizesse ki a már megadott emelésen felüli részt. Ismételten kezdeményezte a legalacsonyabb nyugdíjak felzárkóztatását, valamint a gyermekgondozási táppénz kiterjesztését a 14 év alatti gyermekekre otthon vigyázó szülőkre.

 

Jobbik: Meglehetősen optimista a kormány

Fékezett habzásúnak nevezte a kormány intézkedéscsomagját Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. A csomag konkrétumainak egy része hiányzik, a látható elemek alapján pedig

a bajba került emberek egy szűk szeletének munkabéréből egy kis részt próbál kipótolni

a kormányzat, miközben nem gondol azokra, akik már elvesztették állásukat. A jobbikos politikus szerint a kormány három hónapos időtávja "meglehetősen optimista". Szerinte minden magyar munkavállaló bérének 80 százalékát garantálni kell. Nagyobb befizetéseket kellene tenniük a tavaly 600 milliárd forintnál nagyobb profitot elérő bankszektor cégeinek és a multiknak.

 

DK: Nulla forintra számíthatnak a munkájukat már elvesztők

A csomag megkésett és kevés, ráadásul a kiváltságosok érdekeit szolgálja, ezért tulajdonképpen csak egy "sebtapasz a nyílt sebre" - mondta a DK alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselője, Molnár Csaba, aki szerint

a kormány elengedte a munkavállalók, a kisvállalkozók kezét.

A DK politikusa szerint erre utal, hogy a munkájukat elvesztők nulla forintra számíthatnak a kabinet csomagjából, a turizmuson kívül dolgozó kisvállalkozások pedig legfeljebb hitelekhez folyamodhatnak. Hangsúlyozta, a kormány bérkiegészítő támogatását az állami hivataloknál kell igényelni, nem jár automatikusan, ahogy Németországban és Ausztriában. Az elmúlt évek tapasztalataiból valószínűsíthető, hogy sok kis- és középvállalkozás várhatóan nem kap majd segítséget, jegyezte meg.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.