Megvan az ellenzéki összefogás

A közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben.

2020. december 20., 18:47

Szerző:

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés, az ellenzék - a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt -  közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson - jelentették be az ellenzék pártjai. 

Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával indul az ellenzék - írták.

Az ellenzéki pártelnökök emellett elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel - írták. 

“A pártelnökök hitet tettek amellett, hogy véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral. Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal valós szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is “ - írták.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.