Elítélték az Index újságíróját, Nyilas Gergelyt

2018. március 6. 12:40 - szerző: 168 Óra

Megrovásban részesítette, és a perköltség megfizetésére kötelezte Nyilas Gergelyt, az Index újságíróját a Győri Törvényszék kedden. Az ítélet jogerős.

Nyilas Gergely ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert 2015 augusztusában kirgiz állampolgárnak adta ki magát egy riport kedvéért. Így tudósított az előállításáról, a röszkei átmeneti táborról, a buszútról és a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóságának győri udvaráról, egészen addig, amíg le nem leplezte magát.

Mivel Nyilas Győrben aláírt egy fejléc és egyedi azonosító nélküli papírt, ami alapján a menekültügyi hatóság nyilvántartásba vette a kitalált kirgiz férfi menedékkérelmét, a hatóság félrevezetésével és okirathamisítással vádolták.

Az Index emlékeztet, hogy Nyilas Gergely nem öncélúan adta ki magát kirgiznek, hanem azért, mert a menekültügyi hatóság a folyamatos kérvények és közérdeklődés ellenére sem engedélyezte a sajtónak, hogy a helyszínen vizsgálja a migránsok hatósági kezelését, az idegenrendészeti eljárás lefolytatását, a táborokban uralkodó körülményeket. – Pedig mindez nyilvánvalóan közérdekű, a nyilvánosságra tartozó információ volt, amit a riport kiemelkedő olvasottsága és népszerűsége is igazolt – írja az Index.

Nyilas Gergely lapunknak azt mondta, bár a lehető legenyhébb büntetés kapta, csalódott és szeretné Strasbourgba vinni az ügyet. - Nem az elítélésem miatt, hanem kizárólag azért - ezért kezdtük el eleve - mert érvényt akarunk szerezni a sajtótörvénynek, amely elvileg épp az olyan esetekre mint az enyém védelmet nyújt, hogy ennek segítségével végezhesse munkáját a sajtó - mondta Nyilas, aki hozzátette, az ítéletre úgy tekint, mint egy jelzésre minden újságírónak, hogy túl sokat ne akarjon kockáztatni egy adott jelenség feltárására, bemutatására, bízva a védelmüket szolgáló sajtótörvényben.