Elhunyt a legidősebb magyar színésznő

2018. október 12. 11:40 - szerző: 168 Óra

Október 10-én, rövid betegség után 103 és fél éves korában elhunyt az ország legidősebb színésznője, Gyulányi Eugénia, akit sokan Jenci néninek ismertek – írta a Femina. 

Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia Éva 1915. március 15-én született Kolozsvárott, 1937-ben végzett a Színművészeti Akadémián. Egy évig a Nemzeti Színház ösztöndíjasa volt. Később Szolnokon és Miskolcon is játszott.

Fotó: Youtube

Gyulányi Eugénia Éva a leghosszabb ideig, 1958-tól 1972-ig az Állami Déryné Színház társulatához tartozott, majd nyugdíjba vonult, de ezt követően sem mondott teljesen búcsút a szereplésnek. 2012-ben örökös diplomát kapott. Főbb szerepei: Zilia (Heltai Jenő: A néma levente), Lina (Móricz Zsigmond: Rokonok), Dorina, Elmira, Pernelle asszony (Moliére: Tartuffe).

Gyulányi Eugénia élete nagy részét Józsefvárosban töltötte – sokáig a Népszínház utcában lakott – idős korában is aktív volt, gyakran szavalt kerületi rendezvényeken is.