Idén először Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

2019. december 28., 09:35

Szerző:

A magyar gazdaságban sikeresen megy végbe a dimenzióváltás, amelynek nyomán Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

– A folyamatosan magas színvonalon teljesítő magyar munkaerőnek, Európa legalacsonyabb adóinak és az új támogatási rendszernek köszönhetően minden idők legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra – emelte ki a miniszter.

Közölte, a november végi adatok alapján 1540 milliárd forint értékben született pozitív befektetési döntés Magyarország vonatkozásában, ezzel a beruházási volumen tekintetében már novemberben megdőlt a tavalyi egész éves eredmény. A beruházásösztönzési rendszeren keresztül létrejött új munkahelyeken a bruttó fizetés tavaly átlagosan havi 420 ezer, idén az első 11 hónap alapján 457 ezer forint volt.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, Magyarország az elektromosautó-ipar fellegvára lett, miután a globális autóipar átalakításának tempóját diktáló nagy koreai vállalatok sorra hozzák új gyáraikat Magyarországra.

Szijjártó Péter Moszkvában
Fotó: KKM/Borsos Mátyás

Emlékeztetett, Magyarországon épül a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyára és beszállítói hátországa, ami egyértelműen Magyarország sikerét vetíti előre a világ autóiparának új korszakában.

A magyar gazdaságtörténetben öt év után most fordult elő először, hogy a befektetések tekintetében nem a németeké, hanem Dél-Koreáé az első hely.

– Az idei beruházások nyomán a dél-koreai vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, így 2019-ben Dél-Koreából érkezik a legtöbb beruházás Magyarországra, ami világosan mutatja a keleti nyitás sikerét – mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.