Műemlékfelújításra 39 milliárd forintot kap a kormánytól a veszprémi érsekség

2020. augusztus 5. 20:42 - szerző: 168 Óra - forrás: HVG.hu

Veszprém 2018 végén nyerte el az Európa kulturális fővárosa 2023 címet, a programot koordináló kormánybiztossá a város volt képviselőjét, Navracsics Tibor korábbi uniós biztost, volt közigazgatási és igazságügyi minisztert nevezték ki.

A kormány szerda délután közzétett határozata szerint idén és a következő három évben csaknem 50 milliárd forintot adnak az erre létrehozott társaságnak program- és infrastrukturális fejlesztésre. A jövő évtől a Gazdaságvédelmi Alap fejezetében helyezik el az összeget.

A határozat egy másik pontja a veszprémi katolikus főegyházmegyének ad 39 milliárd forintot „a veszprémi vár területén található műemlékegyüttesei felújítására és fejlesztésére”, ebből csaknem 18 milliárdot idén. Bár bizonyára ez is összefügg az Európa Kulturális Fővárosa programmal, az utolsó 5 milliárdos részt 2024-ben, tehát a program lezárása után kapja meg az egyház – írta a hvg.hu.