Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni!

Egyre több a holokauszttagadó

2017. április 24. 13:22 - szerző: Buják Attila

Két szembetűnő adattal találkoznak a hazai antiszemitizmus felmérését elemző kutatók. Az egyik az állandóság, az antiszemiták mozdíthatatlan száma. A másik az a változás, hogy meredeken emelkedni kezdett a holokauszttagadók aránya – mondja Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumának elnöke.

– Ez az ötödik átfogó felmérés a hazai antiszemitizmus állapotáról, amely az önök támogatásával készült. Mi az, amit a Medián munkájához megrendelőként hozzátesznek?

– Mi annyiban orientáljuk a munkát, hogy szeretnénk akciótervvé formálható, nyilvános adatállományhoz jutni. 2012-ben, amikor létrehoztuk a Tett és Védelem Alapítványt, az volt a célunk, hogy a kritikai párbeszédet tudományos alapokra helyezzük. Szűnjön meg az a maszatolás, bagatellizálás vagy esetenként éppen hiszterizálás, ami a rendszerváltás utáni korszakot jellemezte. Első célunk az volt, hogy közös nyelvet dolgozzunk ki. Ehhez hozzájárul a folyamatosan végzett monitorozó munka is. Az EBESZ által meghatározott standardra támaszkodva regisztráljuk a gyűlöletcselekményeket, külön fókuszálva az antiszemita megnyilvánulásokra. Alapítványunk e szerint monitorozza az elektronikus médiát, a nyomtatott és az internetes sajtót is.

– A felmérés adatai szerint inkább beállítódásról, attitűdről, vélelmekről, vagyis „rossz szavakról” van szó.

– Magyarországon a gyűlöletcselekmények 98 százaléka verbális agresszió.

Fotó: Simon Márk

– Ellentétben Nyugat-Európával, ahol előfordulnak fizikai támadások.

– Hogy az arányokat szemléltessem, 2016-ban Franciaországban 1800 antiszemita gyűlöletcselekményt regisztráltak. Ennek több mint fele fizikai atrocitás volt. Magyarországon az antiszemita gyűlöletcselekmények száma 40 és 50 között mozgott, amiből egy volt fizikai támadás.

– A francia adat nyilván összefüggésben áll a muszlim–francia együttéléssel.

– Franciaországban hétmillió második vagy többedik generációs integrálatlan muszlim él. A lakosság számarányához mérten a zsidó közösség nagysága a magyarokéval egyezik. Durva beszólások nálunk is vannak. Nyilván másként éli meg az ember a „mindennapok antiszemitizmusát”, ha külsőségekben, öltözködésben is követi a hagyományt. De arányuk Magyarországon elenyésző. Az antiszemita előítéletek jelenléte a nyugat-európai átlaghoz igazodik.

– Nem magasabb? A tanulmányban ezt állítják.

– Ez érdekes ügy. Jelentősek az eltérések. Nyugat-Európában vannak országok (például Spanyolország), ahol a zsidóság létszáma a lakosság lélekszámához képest elenyésző, az antiszemita indulatok mégis hevesek. Németországban, egy hatszor nagyobb lélekszámú országban, ahol számszerűen majdnem a hazaival egyezik a zsidó közösség létszáma, a miénkhez hasonló számokat mérnek a kutatók. Lengyelországban, ahol gyakorlatilag nem élnek zsidók, az antiszemitizmus nagyon is létező jelenség.

– Ami igazán forró téma – a zsidókat és a magyarokat egyaránt megosztja –, az a holokauszttal kapcsolatos emlékezetpolitika. Szembetűnő, milyen meredeken növekszik az aktív holokauszttagadók aránya. A múló idő lenne az oka?

– Én másképp gondolom. A holokauszt nagyobb szerepet játszik a közbeszédben, az oktatásban, a kultúrában, mint valaha. A felelősség ügye az embereket megosztja, de hogy ne beszélnénk róla, az egyszerűen nem igaz. Önmagában már az is hátborzongató lenne, ha a holokauszttagadók száma kettőről négy százalékra emelkedne. Itt elképesztő tendenciáról van szó. Kilencről tizenkilenc százalékra nőtt a mérsékeltebb holokauszttagadók aránya. A megkérdezettek tizenegy százaléka állítja, hogy gázkamrák nem léteztek.

– Nem beszélve a mindig jelen lévő „relativizálási vágyról”.

– Én harmadik generációs holokauszt­túlélő vagyok. A gyerekeim már nem találkoztak túlélőkkel. Más fénytörésben látom a dolgot, mint az utánam következő generáció. A gyerekeimnek a holokauszt nem személyes történet. Olyan távoli, mint a Makkabeus-felkelés. Nem az a kérdés, hogy emlékezünk-e a holokausztra, mert az talán megtörténik. Az a kérdés, hogy a személyes vonatkozásai jelen vannak-e még.

– A felmérés a Jobbikra is kitér. 2010 „a Jobbik nagy éve”, parlamentbe kerülésének esztendeje volt. Ez országosan is növelte az antiszemita hajlamot.

– Nem önmagában a Jobbik felbukkanása, hanem a nyelvhasználat legitimálása növelhette az indulatot. A gátlások oldódásával a társadalom morális immunrendszere gyengül. A nyelvi oldódás, erodálódás részben a Jobbik vulgáris retorikájának tudható be.

– Ebből valamit visszavettek. A gárdaszellem a múlté.

– Kétségeim vannak. Kollégáim alkalmanként eseti monitorozást folytatnak. Eljárnak vidéki Jobbik-gyűlésekre, és a helyszínen derül ki, hogy a párt konszolidálódási hulláma milyen skizoid párhuzamosságokat idéz elő. Az alapszervezetekben tombol a heccpolitika, az ordas náci frazeológia, azzal a kikacsintással, hogy jó, a főnök persze nem ezt mondja. Taktikai okokból hallgat.

– Mennyire mérhető pontosan az antiszemitizmus? 

– Mi nem antiszemitizmust mérünk, arra a kérdőíves módszer alkalmatlan. Antiszemita attitűdöket próbálunk feltárni. S legfőképp a tendenciákat akarjuk nyomon követni. Ezek ugyanis pillanatfelvételek. Arra alkalmasak, hogy ebben a metszetben is megmutassák az ország belső állapotát. Az első tapasztalat az állandóság. 2010 óta az antiszemiták száma nem csökken, nem is nő. Beszélhet bárki bármit, változhatnak a pártpreferenciák, az antiszemita nézeteket vallók aránya harminchárom-harmincöt százalék. Relatíve magas szám, de ha ezt tudjuk, lehet ellene tenni valamit. Azokat a számokat is fel kell jegyezni, ahol váratlan változások vannak. A holokauszttagadó nézetek felfutása olyan információ, amit a napi munkában is figyelembe kell venni. Felhívja a figyelmet arra, hogy a holokausztról folyó beszédben a mennyiségről a minőségre kellene helyezni a hangsúlyt.