Egyre kevesebben akarnak rendőrnek menni, zuhan a jelentkezők száma

2019. április 6., 13:03

Szerző:

Öt év alatt majdnem negyedére esett vissza az ország négy rendészeti szakközépiskolájába jelentkezők száma – írja a Népszava.

A lap a Belügyminisztériumtól kapott adatok alapján azt írja, hogy míg 2014-ben 3060-an, 2018-ban már csak 1715-en jelentkeztek, az idén pedig alig 880-an érezték vonzónak a rendészeti képzést. Ráadásul ez még csak a jelentkezők száma, nem a felvetteké.

A Népszava információi szerint sokan már meg sem jelennek a felvételi vizsgákon, akik pedig mégis, azok harminc százaléka az első körben kihullik a rostán az alkalmassági vizsgákon.

Az egyik rendészeti középiskola tanára azt nyilatkozta, nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen mértékben csökken a jelentkezők száma, a rendőri pálya nem vonzó, mert egy gyárban, betanított munkásként többet lehet keresni.

Fotó: Youtube

2010 előtt 1200 diák is tanult a miskolci rendészeti szakközépiskolában. Idén viszont jó, ha 200-an megkezdik itt tanulmányaikat. Míg 2010-ben 2618-an jelentkeztek, tavaly már csak 640-en, idén pedig mindössze 303-an. Nem jobb a helyzet az ország másik három rendészeti szakközépiskolájában sem. A körmendibe a tavalyi 328 helyett idén már csak 181, az adyligetibe 501 helyett 276, a szegedibe pedig 246 helyett 150 diák jelentkezett.

– Elkeserítő, hogy már a nyílt napra sem jönnek el, nemhogy jelentkezzenek. Régebben legalább érdeklődtek, de mára teljes az érdektelenség. Azt látjuk, hogy legfeljebb biztosítékként adják be a felvételi kérelmet hozzánk is, de ha bekerülnek egy normál felsőoktatási intézménybe, többségében inkább azt választják

– mondta az egyik rendészeti középiskola tanára.

Az utánpótlás elapadása önmagában is nagy csapás, de emellett egyre több a leszerelő rendőr. A lapnak nyilatkozó rendőrök szerint az alacsony fizetések mellett az értelmetlen szabályok és parancsok, a fegyelmi eljárások, a túlterheltség, és az előrelépés reménytelensége játszik szerepet a pályaelhagyásokban.

Tavaly nyáron Pongó Géza, a Független Rendőrszakszervezet főtitkára azt nyilatkozta a 168 Órának, hogy nem csak az alacsony fizetés, hanem az elvett nyugdíj miatt is sokan szerelnek le, mivel a rendvédelmi életpályamodell nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Portálunk írt egy olyan házaspárról, akik itthon leszereltek, jelenleg Németországban fizetésük többszörösét keresik takarítással és raktárosi munkával.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.