Ungár Péter: Az LMP nyitott az elképzelésre, hogy egyesüljön a Párbeszéddel

2020. január 21., 16:44

Szerző:

Komoly felvetésnek tartja Ungár Péter Karácsony Gergely Mozgó Világban megjelent mondatait az LMP és a Párbeszéd egyesüléséről. Erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az LMP országgyűlési képviselője.

Ungár szerint a klímaváltozás elleni küzdelem, a természetvédelem és a gazdasági rendszer megváltoztatása közös ügy az LMP és a Párbeszéd számára. Emlékeztetett rá: az LMP 2013-as szakadása egy stratégiai vita eredménye volt, amit meghaladt az idő, illetve eldöntöttek a választók.

Az LMP nyitott a tárgyalásokra és Karácsony felvetésének megvitatására – tette hozzá Ungár Péter.

Ungár Péter
Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.