„Egyedi, miniszteri döntésből fakadó emelésekkel” 30 százalékkal növelték az államtitkári béreket, míg a polgármesterek hoppon maradtak

2018. november 17., 22:02

Szerző:

Furmányos jogászkodással gondoskodott a Fidesz arról, hogy miközben az államtitkárok fizetését növelik, a polgármesterekét ne kelljen – írja a Magyar Hang. A miniszterek saját hatáskörben emelték meg az államtitkárok alapilletményét, és mindannyian megkapták a maximális 30 százalékos többletet – derült ugyanis ki a nyilvános adatokból.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg az előző ciklusban havi bruttó 997 ezer forintot keresett egy államtitkár, május óta 1,296 milliót kapnak.

A lap szerint a polgármesterek egy része azonban zúgolódik. 2016-ban ugyan az államtitkárok fizetéséhez kötötték a polgármesteri alapbért, de úgy tűnik, csak papíron: most az ő bérük nem emelkedett. A 2017-től hatályos és a polgármesterek bérrendezéséről szóló törvénymódosítás lényege ugyanis éppen az volt, hogy a – helyettes államtitkárok helyett – az államtitkárok alapbéréhez mérten állapítják meg a településvezetők fizetését. Hogy pontosan mennyit kapnak, az leginkább a település lélekszámától függ. A legkevesebbet az 500 fő alatti falvak polgármesterei keresik (bruttó 300 ezer forint), míg a 30 ezernél népesebb városok vezetőinek már közel 800 ezer forint a fizetése.

Államtitkári kinevezések az Országházban Államtitkári kinevezések az Országházban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A polgármesteri bérek államtitkári fizetéshez kötése azt jelenti, hogy az államtitkárok illetményét nem lehet a polgármesteri fizetések növelése nélkül emelni. Az államtitkári illetményadatokból viszont jól látszik, mégis megtalálták ennek a módját. Erre az államtitkárok fizetését szabályozó törvényben lévő kiskapu ad lehetőséget. E rendelkezés szerint ugyanis a miniszter dönthet úgy, hogy az államtitkár alapilletményét legfeljebb 30 százalékkal megemeli, például pluszfeladat esetén (de akár csökkentheti is maximum 20 százalékkal) – ezzel éltek egytől egyig a tárcavezetők.

Egy észak-magyarországi kormányhivatal – egy aprófalu jegyzőjének érdeklődésére – meglehetősen sajátosan védte meg a miniszteri döntéseket: szerintük pusztán „egyedi, miniszteri döntésből fakadó emelések történtek”, ezért nincs lehetőség a polgármesteri bérek növelésére.

Emlékezetes, a parlament fideszes többsége 2012-ben drasztikusan vágta meg a településvezetői fizetést, akkor a legapróbb településeken a polgármesterek fizetése alig volt több a legjobban kereső közmunkásokénál. A törvény végül csak a 2014-es önkormányzati választások után lépett hatályba, majd két évvel később, a méltatlan helyzetbe került polgármesterek nyomására 2016-ban emelték a béreket. Az 500 főnél kisebb községek első embereinek fizetése azonban így sem éri el a 2014 előtti bért.

Az új kormányzati ciklusban egyébként a miniszterek és a parlamenti képviselők fizetése is nőtt. A honatyák korábbi 748 ezer forintos illetménye például 200 ezerrel emelkedett augusztustól.

 

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.